Kínnal-keservvel tető alá hozta a saját költségvetését, és a gátakat feldöntve próbál végigfutni egy alkotmánynak nevezett akadálypályán – ezek voltak a legfontosabb hírek az unió háza tájáról az elmúlt két évben.

Ehhez képest igen komoly eredmény a barangolási díjak maximumának rögzítése. Eddig is ismert volt, hogy az EU bizonyos foglalkozási csoportokat (például a gazdákat), régiókat, tevékenységeket támogat, illetve piaci folyamatoktól megvéd, de százötvenmillió ember közvetlen segítségére még soha nem sietett ilyen látványosan.

Brüsszel a saját érdekében is igyekszik megszabadulni attól a képtől, hogy az európaiak túlságosan bürokratikus, mihaszna szervezetnek tartják, amely csak megnehezíti az életüket. Azt akarja mutatni: éppenséggel megkönnyíti. Ehhez az anyagi ösztönző a legjobb; a lengyel gazdák EU-ellenességét lényegében leszerelte, amikor számukra is megnyíltak az uniós agrártámogatások.

Három hónap múlva a magyar utazók a számlájukon érezhetik az EU „jótettének” hatását. Ha azt gondolták eddig – egyébként tévesen –, hogy a hazai megszorításokra „Brüsszel miatt” van szükség (noha a gyógyszert sem az orvos miatt szedjük be, hanem azért, mert betegek vagyunk), most kissé megenyhülnek majd.

Éljen a „3,60-as” roamingdíj! „A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!” – idézi a használati utasítást mottóként Esterházy Péter a Kis magyar pornográfiában.

Vigyázzunk hát most is: az EU a roamingdíjat „elintézte”, de ebből nem következik, hogy – pusztán azért, mert azt gondolja, túl nagy az extraprofit – apu olcsóbb öltönyéért, anyu fékezett díjszabású szoláriumáért, a gyerek ingyenlufijáért fog majd lejsztolni.

A barangolási díjak csökkentése hangsúlyozottan „különleges megoldás egy különleges helyzetre” – ami jól hangzik, de nem biztos, hogy értjük, mit takar. Tény: Brüsszel itt durván a piaci folyamatokba avatkozott – nem is kicsit, csak hazánkban évi nyolcmilliárd forintra vágva meg a három szolgáltatót.

Csak így tovább! – tapsolna Landler Jenő egykori kereskedelmi népbiztos, ám eddig úgy tudtuk: Brüsszelben liberális szelek fújnak. Figyelemre méltó, hogy az Európai Bizottság versenyképességért felelős munkacsoportjának vezetője, illetve a legliberálisabb, leginkább piacpárti EU-biztos kezdettől ellenezte az árplafon rögzítésének tervét. Az EP-képviselőknek könnyebb: őket fogyasztók delegálják, nem nagyvállalatok. Az érv most az: a piac nem oldotta meg a versenyképességet is veszélyeztető, az EU egységes gazdasági terét megbontó problémát, ráadásul a maximált ár alatt a szolgáltatók versenye tovább folyhat.

Az elrettentő példa Brüsszelben a Spiegel tudósítójának esete; ő – németországi előfizetésével – egy hónapig dolgozott a Tour de France-on, amivel kilencezer eurós (2,2 millió forint) számlát csinált. De tény, hogy maga rendelte meg a szolgáltatást. Énszerintem meg az andalúziai üdülésemen kaszáltak nagyot a helyi vendéglátósok. Eurokrata legyen a talpán, aki meg tudja állapítani egy termékről vagy szolgáltatásról, hogy azon túl nagy-e a haszon, s ha igen, mennyi. Apropó, miért éppen 49 eurócent lesz a barangolás ára? Miért nem 27? Vagy nulla?