A politikai rizikótól tart az OECD

Az eddig megtett megszorító intézkedések és reformlépések elismerése mellett néhány területen jóval határozottabb és célzottabb munkát vár el, illetve javasol az OECD a tegnap bemutatott jelentése alapján. A szervezet szakértői nyugodtak afelől, hogy 2008 végéig nagyjából a tervezett ütemben teljesül a költségvetési hiány lefaragása - igaz, kicsit rosszabb eredményre számítanak, mint a kormány.

Azzal együtt, hogy ez komolyan nyomot hagy a lassuló gazdasági növekedésben, úgy vélik: szükségesek a véghezvitt és tervezett lépések.

Ám ahhoz, hogy Magyarország valóban visszatérjen a fejlett nyugati országokhoz való felzárkózás útjára, 2009-2010-től meg kellene közelíteni a 4-5 százalékos gazdasági növekedést, ami csak akkor valósulhat meg, ha a kormány következetesen végigviszi a strukturális reformokat is. Ebben pedig egyáltalán nem biztos az OECD: elsősorban a politikai kockázat miatt, amit a népszerűtlen intézkedések végrehajtásának elmaradásában, valamint a 2010-es választásoktól várható extra költekezési nyomásban látnak. (Eddig ugyanis a választások évében rendre jelentősen megugrottak a költségvetési kiadások, ám 2009- 2010-ben meg kell törni ezt a trendet.)

Nem véletlen, hogy a szervezet javaslatai között előkelő helyet foglalnak el az önkormányzati gazdálkodást és a helyi adórendszert, valamint a nyugdíjrendszert érintő, a választásokon majdan megszerezhető szavazatok szempontjából kiemelkedő ügyek. Úgy vélik, az előre hozott nyugdíj lehetőségét teljesen fel kellene számolni, a nyugdíjkorhatárt pedig 62 év fölé emelnék. Az önkormányzati rendszer pénzügyi szempontból jelentős újragondolásra szorul a szakértők szerint. Több évre előre kellene tervezniük a helyhatóságoknak, s az elszámolásaikat átláthatóbban készíteni, és ellenőriztetni azt független szakértővel, könyvvizsgálóval is. A jövőben jobban oda kell figyelni az önkormányzatok eladósodására is. Egyértelműen pártolja az OECD az ingatlanadó kiterjesztését és ezzel együtt a helyi iparűzési adó megszüntetését.

Ami a központi kiadásokat illeti, úgy vélik, van némi kockázata annak, hogy a köz- és államigazgatásban felülírja némileg a valóság a tervezett bérbefagyasztást. Mint Andrew Dean, a szervezet közgazdasági részlegének igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón megjegyezte: fontos, hogy a jelentkező többletbevételeket ne a többletkiadásokra, hanem a hiány lefaragására költsék. Az igazgató szorgalmazta egy olyan költségvetési szabály bevezetését, amely a minisztériumokat kötelezően betartandó, többéves kiadási tervek készítésére szorítaná rá.

- Ez a jövőben meg is valósul, a készülő költségvetési szabályok - mint a középtávú költségvetési plafon - most a fogalmazás fázisában vannak - mondta tegnap Veres János pénzügyminiszter. A szaktárca egyaránt készül egy kétharmados parlamenti többséghez kötött, szélesebb körű konszenzuson alapuló, s egy feles szavazati arányt feltételező jogszabály-módosítással. A miniszter ígérete szerint egyeztetnek majd a témában az ellenzékkel. (B. P. E.)

 
OECD

EU

PM
  2007 2008 2007 2008 2007 2008
Beruházás 1,0 4,1 1,1 4,0 2,0 4,0
Export 13,1 10,9 13,5 10,5 12,0 10,5
Import 8,3 8,7 10,1 8,6 9,4 8,7
Lakossági fogyasztás -0,2 1,2 -0,6 0,5 -0,3 1,1
Közösségi fogyasztás -1,5 -2,8 -1,7 -1,4 -1,4 -3,0
GDP 2,5 3,1 2,4 2,6 2,2 2,6
Munkanélküliségi ráta 7,6 7,5 7,8 7,8 7,5 7,4
Fogyasztóiár-index 7,2 3,7 7,5 3,8 7,0 3,5
Fizetési mérleg/GDP -3,6 -2,2 -3,5 -2,2 -3,6 -2,1
Államháztartási hiány/GDP -6,7 -4,8 -6,8 -4,9 -6,6 -4,3
Prognózisok (változás az előző évhez képest, százalékban)
Forrás: PM

Andrew Dean bemutatja a Magyarországról szóló jelentést
Andrew Dean bemutatja a Magyarországról szóló jelentést
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.