Az utasok dönthetnek a hűtésről

Hűtik a Combino-villamosok utasterét, igaz, egyelőre csak kísérletként június elejétől, összesen három szerelvényen, s azokon is eltérő módon - derül ki a BKV közleményéből.

Mindezt azért, hogy az utasok maguk válasszák ki, melyik kelti a legkomfortosabb érzést arra az átlagosan 4-5 megállóra, összesen hét percre, amennyit a - statisztika szerint - villamoson töltenek. A BKV és a a gyártó - Siemens - megállapodott: különböző szellőzési és léghűtési rendszereket telepítenek három kijelölt járműre, s az utasok véleménye alapján döntenek majd a végleges megoldásról.

Az egyik tesztjárművön kétszer akkora a nyitható ablakok felülete, mint a többi szerelvényen, így jobb a levegő keringése és a nagyobb menetszél csökkenti a jármű belsejében a hőt és a párát - olvasható a magyarázat.

A második teszt-villamoson a meglévő szellőzőrendszer átalakítása után az utastérben lévő melegebb, párásabb levegőt a berendezés elszívja, a helyére kintről friss levegő áramlik, s ez csökkenti - remélhetőleg - a belső tér felmelegedését.

A harmadik járműnek a középső kocsiszekrénye fölé légkondicionáló berendezést szereltek. Ez a villamos közepére fújja a hideget, amely - az elmélet szerint - keveredik majd az oldalsó szekrények melegebb levegőjével, optimális hőérzetet biztosítva az utazóknak.

A tesztelésre kijelölt járműveken a vezetőfülkékben lévő légkondicionálók az utastér legmelegebb pontjait fogják lehűteni. A BKV szakértői szerint elképzelhető, hogy a végleges megoldást több műszaki lehetőség ötvözésével alakítják ki. Az utasok egészségének védelme azonban mindennél fontosabb - olvasható a közleményben -, ezért elképzelhető, hogy csak részleges hűtést lehet alkalmazni. Azt ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az 50 méter hoszszú szerelvényeket a gyakori ajtónyitás miatt a nyári kánikulában belül olyan mértékben kéne hűteni, hogy az ártalmas lehet egyesek egészségére. A legjobbnak vélt hűtési rendszer kerül később az öszszes Combinóra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.