"Tudja-e, Kornél, hogy ez szándékos parkrongálásnak minősül? És a bírság összege csak ezrekben mérhető..." (Egy rendőrjárőr fenyegetése a nyolcvanas években, miután egy gimnazista letépett egy nádszálat a Feneketlen-tó mellett)

Megfontolt, higgadt helyzetértékelésre van szükség - amikor egy olyan klikk kaparintotta kezébe a hatalmat, amely csak Rákosiékhoz mérhető -, ne dobálóddzunk mostan súlyos szavakkal. Mert mire alapozhatnánk felületesen azt a kijelentést, hogy a rendőrségbe vetett társadalmi bizalom meg miegymás meg lett inogva? Mert sorra került egy-két egyedi eset, amely semmiképp sem általánosítható? Vagy lett légyen bár meginogva a megingandó, azért ez a fittyfene sem egyből általánosítható. Valószínűsíthetően nem az. Jóllehet az egyedi esetek számossága elérte a sokaságot. Feltéve, de meg nem engedve. A magam részéről tovább hangsúlyoznám a szigetszerűséget, hiszen mégsem arról van szó, hogy a rendőrség igenis felkészült és megfelelő erkölcsiségű személyi állománya folytatólag és nagy értékre, hanem arról csupán, hogy alkalmilag. De az vesse az első szívet a kezünkre, aki még soha nem tévedt meg, amikor egy frissen agyonlőtt bankrabló hullája mellett a lőporfüstben meglátott négyszázvalahányezer forintot, és ráadásul kilátástalan anyagi helyzet is fennforgott épp. Vagy akinek a dögös éjszakai autós lányon ne akadt volna meg valamije. Vagy akinek még sosem jutott eszébe korrumpálódni egy egészségeset egy elhagyatott autópálya-szakaszon. Cigit csempészni, emberrabolni meg satöbbi.

Ki gondolná, hogy a rendőri munka fáklyásmenet, jólláthatósági mellény és nemi erőszak csupán? Továbbra is az eseti jellegű szigetszerűséget hangsúlyoznám tehát, ahogy Huták Antal, az Újpest-Debrecen játékvezető-ellenőre, amikor vaslogikával védte meg a meccs bíráját: érthető, hogy nem fújta le a meccset a raszszista megnyilvánulások miatt, hiszen az újpestiek csak akkor huhogtak, amikor az ellenfél néger játékosánál volt a labda, de mire a felkészült jv szájába vette a sípot, hogy megtorolja a rasszizmusozást, az ördöngös fekete fiú már tovább is paszszolta a labdát egy fajilag kevésbé kihívó társának, a huhogás megszűnt, a lefújást indokló tényállás nem forgott fönn többé, folyhatott a játék, szigetszerű huhogásokkal, jóllehet.

Na, ez volna az eseti jellegiség leglényege. Ezt tesse-nek a továbbiakban irányadónak tekinteni. Meg különben is: mikor beszélünk végre az igazi problémákról, pláne azok gyökereiről? Például hogy tizenhét évvel a rendszerváltozás után miért kell még mindig belesütni a kenyérbe a cetlit?

És akkor a zsömlébe mért nem?