A hét műtárgya (15)
Kicsit morbid amit látunk, de hát mit van mit tenni: ez a posztmodern.
Szóval, ha valaki netán nem találta volna ki egyből, ez itt, Elő-Zuglóban, a Semsey Andor utcában nem más, mint egy etruszk kvázi-szarkofág, kissé lekicsinyítve, tető nélkül, nagyjából ugyanabból a betonból, amilyenből a szarkofághoz hasonlatos utcai virágtartókat is készítik. A különbség persze ordít: ennek a kőkoporsónak a szélét szándékosan megrongálta a művész, az archaikus atmoszférát fokozandó; ilyen sérüléseket a budapesti virágtartókon természetesen nem látni.
A kompozíció azonban több, mint hangulatos múltidézés, és több, mint puszta utalás arra a közelmúlt óta ismert történelmi tényre, hogy az etruszk nép egyáltalán nem tűnt el az itáliai süllyesztőben, mint korábban hitték, hanem úgy Kr. u. 100 körül az egész társaság felpakolt, és áthurcolkodott a mai Istvánmezőre, amelynek így tehát megalapítója. Boldogan éltek Herminamezőn vagy 600 évig, ekkor azonban jött egy nagy aszály, ami miatt kis híján éhen vesztek, ám előbb szomjan haltak. Isten megáldja az etruszkokat.
Szóval nem csak idézés és utalás: az alkotó betekert még egy csavart a mondandójába, igaz, ezt nem nagyon dugdossa, tekintve, hogy már a mű címe is utal rá: Rossz emlékek temetője. A művész elképzelése az volt, hogy afféle zarándokhelyet alakít ki, arról álmodozott, hogy majd jönnek az emberek, és kis cédulákra feljegyzett rossz emlékeiket szépen bedobálják a szarkofágba - eltemetik őket, megszabadulnak tőlük, és ettől megint boldogok lesznek.
De senki nem lett boldogabb.
