Bácskai bűnös hivatali visszaélésben

A Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek találta hivatali visszaélésben a maffiaellenes központ egykori vezetőjét. A tegnap kihirdetett, nem jogerős ítélet szerint Bácskai János egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert segíteni próbált Kulcsár Attilának, a brókerbotrány főszereplőjének, hogy elkerülhesse a felelősségre vonást.

Bácskai Jánost első fokon 2004-ben a Fővárosi Bíróság, majd két évvel később megismételt eljárásban a Csongrád Megyei Bíróság bűnösnek mondta ki bűnpártolás miatt. Most a másodfokú bíróság megváltoztatta a korábbi ítéletet, és hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás helyett hivatali visszaélés miatt ítélte el a vádlottat. Továbbá enyhítette az elsőfokú döntést anynyiban, hogy az egyéves felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét a korábbi három évről két évre csökkentette, illetve felmentette a gondatlanságból elkövetett államtitoksértés vádja alól Bácskai Jánost.

A közszolgálati rádió tudósítása szerint a tárgyaláson szokatlan módon a védőbeszéd hangzott el elsőként. Ebben az ügyvéd megalapozatlannak nevezte a vádiratot, és azt emelte ki, hogy Bácskai egyrészt nem tekinthető hivatalos személynek, mivel nem volt közvetlen hatalmi jogosultsága. Másrészt, amikor a Maffiaellenes Központ akkori vezetőjeként Kulcsár Attilával beszélt, még nem tudhatott róla, hogy az ügyből később egy 30 milliárdos bűncselekmény bontakozik ki, ráadásul a beszélgetésekből nem is tekinthette át a szövevényes K&H-ügyet. A vád ezzel szemben azzal érvelt, hogy a volt tábornok 2003 júniusa előtt már tisztában lehetett azzal, hogy Kulcsár Attila bűncselekményt valósít meg.

Mindazonáltal az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a Csongrád Megyei Bíróság helyesen járt el, amikor megállapította: hivatali befolyását felhasználva járt el a vádlott Kulcsár érdekében, de tévedett, amikor hivatalos személy által elkövetett bűnpártolásnak minősítette a bűncselekményt. Nem állapítható meg az sem, hogy meg akarta volna akadályozni az eljárást. Ennek ellenére a bíróság a tábornoki lefokozás mellékbüntetést fenntartotta.

Bácskai az ítélethozatalra érkezik
Bácskai az ítélethozatalra érkezik
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.