Vass Lajos az operaház új főigazgatója, Fischer Ádám felel a zenéért

Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn kihirdette a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire kiírt pályázat eredményét: az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató Fischer Ádám.

Hiller István bejelentése szerint az operaház új vezetői június 1-jétől töltik be posztjukat, megbízatásuk öt évre szól. A szakminiszter elmondta, hogy a pályázatra, amelynek május 10-én járt le a határideje, hatan adtak be egyéni pályamunkát: négyen a főigazgatói, ketten a főzeneigazgatói posztra.

Vass Lajos, aki tavaly június óta az operaház miniszteri biztosa és Fischer Ádám, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója közösen pályázott az Opera vezetésére. A pályázati kiírás szerint a közös pályázat előnyt jelentett az elbírálásnál. Hiller István elmondta, hogy az általa felkért szakmai-szakértői jelölő bizottság véleményének figyelembe vételével döntött a pályamunkákról. Kiemelte: a bizottság egyhangú javaslatot tett le az asztalra, ezt megerősítve hozta meg a döntést.

"Egy fontos szakaszon vagyunk túl és egy nagyon izgalmas korszak kezdetén állunk. Azt szeretném, ha a Magyar Állami Operaház innentől kezdődően az előadásokról, a darabok színvonaláról, sok-sok érdeklődő öröméről vagy éppen kritikájáról szólna" - hangsúlyozta Hiller István, aki hozzátette azt is: nem szeretné, ha a jövőben szervezeti, személyi kérdések "foglalnák le" az Operát.

"Normális és színvonalas operaházat szeretnék" - jelentette ki a kulturális tárca vezetője. Hiller István megjegyezte: "azt szeretném, ha a minisztériumnak az elkövetkező öt évben nem, vagy csak nagyon keveset kellene foglalkozni az operaházzal". Mint mondta, az operaház arca Fischer Ádám főzeneigazgató lesz, aki ma az egyik legismertebb és legelismertebb karmester a világon. A miniszter úgy fogalmazott: a főigazgatónak "sok dolga lesz". Elsősorban szervezési, financiális, az intézmény működtetésére vonatkozó tevékenység áll majd munkájának középpontjában.

Hiller István a jelenleg még miniszteri biztosként dolgozó Vass Lajos eddigi munkáját értékelve arról beszélt, hogy szükséges volt egy olyan légkör kialakítása az Operában, amely megteremtette az alapot egy hosszútávon is eredményesen működő új vezetéshez. Ennek kapcsán Vass Lajos közel egyéves tevékenységét eredményesnek és fontosnak nevezte a miniszter.

Beszélt arról is, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon az operaház nemzetközi kapcsolatrendszere, amelyre a pályázatot elnyert két személy konkrét elképzelést mutatott be. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a közösen benyújtott pályázat egyebek mellett kitér az Erkel Színház jövőjére és a kamaraopera-játszásról szóló elképzelésekre, továbbá a műsorpolitikára is.

Hiller István beszélt arról is, hogy a magyar közélet prominens képviselőiből álló, az Opera működését segítő támogatói-tanácsadói testület két-három hét múlva áll össze.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.