Ez az áljeremiási intelem csupán egy ezreléke azoknak a - nem csupán keresztényi, de általában humanista szempontból - immorális és ízléstelen, esztétikailag jószerével minősíthetetlen szövegeknek, amelyek regények gyanánt elborítják a Kárpát-medence magyar könyvstandjait, ahonnan immár egy évtizede a gyűlöletbeszéd forrásait meríti a tudatosan jobboldali vagy akaratlanul is azzá váló új olvasónemzedék. Erdélyből kitelepedett idősebb emberek is, azelőtt nyitottnak látszó honfitársaink kezdték el azóta "szőrös talpú" oláhozni, zsidózni, patkánynak becézni a nekik nem tetsző nézetű felebarátaikat. A történelmi egyházak, tisztelet a kivételesen műveltebb lelkipásztoroknak, áldásukat adják erre a diskurzusra, vagy legalábbis mulasztanak azáltal, hogy nem foglalnak ellene állást. A Farkasverem című, kezdetnek nem rossz regényét kivéve azonban e munkák túlnyomó része méltatlan akár a komolyabb értelmezésre is. Rangosnak tudott irodalomtörténészek aszszisztáltak mégis a Duna Tévében tartott tavalyi Wass-napon a silány írásművek szerzőjének nemzeti mennybemenesztéséhez. Kérdés, hogyan fér meg az ő értéktudatukban Wass Albert a huszadik század olyan nagyságaival, mint Ady, József Attila, Bartók Béla vagy Márai Sándor? Ehhez képest Ágoston Vilmos mintegy háromszáz oldalnyi elemzést szentel életművének készülő monográfiájában, amelyből kiderül, hogy Wass Albert Ion Lancranjan és Doru Munteanu xenofób és silány stílusának magyar megfelelőjét "kínálja" főképpen Amerikában megjelent regényeiben, verseiben, azzal a különbséggel, hogy mennyiségileg sokszorosát produkálta amazok szavakban testet öltő "corpus delicti"-jének. Jó gyomor kellett ahhoz, hogy valaki sorra beidézze a gyorsan ölő méregként ható, gyűlölködő mondatokat, amelyek ráadásul oly álságosak is tudnak lenni, hogy Dsida Jenő gyöngyeit saját korpájuk közé keverik. Az egyik méregfolyam zárlatába Wass beidézi például a Tükör előtt gyönyörű sorait: "... így készülünk szelíd háborúra, / mindig magunkért, soha mások ellen, / sót párolunk és vásznakat szövünk, / s míg kisebbítnek, lassan megnövünk". "Soha senki ellen...?" - Wass pontosan ennek ellenpólusát képezi.

Miközben Wass híveinek nyomására Kincses Előd a háborús bűnös rehabilitálásáért vállalja az ügyvédi viadalt, egyre-másra születnek olyan tanulmányok és kerülnek napfényre olyan dokumentumok, amelyek egy ilyen próbálkozás legitimitását és sikerének esélyeit eleve megkérdőjelezhetik. Ha elfogadjuk Andrei Plesu tételét, miszerint a bűnösöknek is létezik őrangyaluk, nem zárható ki egy égi csoda az ügy kimenetelében...

A szerző irodalomtörténész