A világ - gyerekekkel közös - újrafelfedezésének csodája, lehetősége, a növekvő gyerekekkel való együttélés olyan élményeket kínál nekünk, felnőtteknek, melyekért érdemes erőfeszítéseket tenni. Jutalmunk a Csíkszentmihályi Mihály chicagói pszichológus által megfogalmazott flow (áramlat) érzése, melyet akkor érzünk, ha minél több érzékszervünkkel minél nagyobb energiát fektetünk elfoglaltságunkba.

Felnőtt és gyerek örömteli együttlétének kitüntetett terepe a gyerekszínház. Ezért kell a jelenleginél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni - legalább az iskoláskorúak számára. Itt az idő, hogy a politika a prioritások rangjára emelje a gyerekek színházlátogatásának támogatását! Az országos, települési, megyei és regionális hatóságok, önkormányzatok biztosítsák, hogy minden gyermekkorú magyar állampolgár évente legalább egyszer színházi előadást lásson. Legalább annak a feltételeit teremtsük meg, hogy ez a célkitűzésünk a következő évtized második felére országszerte megvalósulhasson. Meggyőződésem, hogy ez megfelelő politikai akarattal a jelenlegi gazdasági körülmények között is megvalósítható.

Érdemes megnézni a 2005-ös statisztikai évkönyv színház-látogatási adatait. Láthatjuk, hogy egyes korosztályok ellátatlanul maradnak ott is, ahol egyébként rendszeresen játszanak gyerekeknek. Ha a kisgyerekkort követően az ifjúságnak nem kínálunk gondolkozásának, érdeklődésének megfelelő előadásokat, elmaradnak a színháztól. Szellemi és lelki fejlődésüknek éppen abban a szakaszában, mikor sajátos problémáik megoldásában, szocializációjukban a színházi rituális közösség jelenthetné a legnagyobb segítséget. Magyarországon a TIE-társulatok (Theather in Education, színházi nevelési társulatok) foglalkozásai és az Igazságügyi Minisztérium bűnmegelőzési bizottságának pályázatai keretében támogatott előadások, nevelési programok tették a legtöbbet ezért a - színházi tekintetben - elhanyagolt korosztályért.

Európai tendencia, hogy ma már a legkisebbeket, a 0-4 éves korú gyerekeket is művészi értékek befogadására alkalmas közönségnek tekintik. Ennek az irányzatnak a megszületésében magyar színházi csoportok is jelentős szerepet vállaltak.

Nem elég általában támogatni a gyerekközönség színházlátogatását, prioritásokat is ki kell jelölni. A vidéki, városi és megyei színházak ott, ahol ezt a fenntartó elvárja (!), rendszeresen bemutatnak gyerekdarabokat is. A színházak költségvetésének csökkentése maga után vonhatja, hogy ezt a kötelezettséget ezentúl ők is elhárítsák. Ezt a tendenciát a fenntartó politikai erők egyetértésével meg kell fordítani!

Az újonnan alakult városi és megyei bábszínházak a régiekkel kiegészülve jól szolgálják a gyereknézők érdekeit. Sajnos még nincs minden megyében önálló társulat. Viszont újabban, a támogatások csökkenésével, egyre több önkormányzat fontolgatja a bábszínház és a nagyszínház összevonását. Ez pedig a gyerekelőadások számának csökkenéséhez, az eddig színházlátogató gyerekek lehetőségeinek beszűküléséhez, a színházaktól való végleges elidegenedéshez vezetne. A gyerekek színházi ellátásában óriási részt vállalnak az alternatív csoportok, amatőr társulatok - mindenhol, ahol jelentősen támogatják az állami intézményrendszeren kívüli csoportok gyerekelőadásait, seregszemlékkel, válogató fesztiválok megrendezésével segítik elő a színvonalas előadások elterjesztését az értéktelen haknikkal szemben. A nyertesek a következő évadban biztos megélhetéshez, az ellátatlan régiók pedig kitűnő gyerekelőadásokhoz juthatnak. A válogató seregszemle a már elkészült előadások tényleges kvalitásai alapján dönthetne a támogatásokról. Ez a támogatási forma a jelenlegi pályáztatási rendszernél igazságosabb és eredményesebb lehet. Az állandó társulatok, rendszeres támogatásban részesülő intézmények az eddig kialakított pályázati rendszerben is hatékonyan ösztönözhetők új gyerek- és ifjúsági előadások bemutatására. De itt is előrelépést jelenthet a pályázatok differenciált elbírálása, a célok konkrétabb, számon kérhetőbb megjelölése.

A drámatanárok a dráma eszközeivel nevelnek. Igazán a színházi pedagógusok hivatása lenne, hogy előkészítsék és feldolgozzák a tanulókkal a színházi élményeket, integrálva azokat az iskolák nevelési programjába. A színházi pedagógusok hiányát csak fokozza, hogy a jelenlegi szabályozás esetlegessé teszi, hogy az egyes oktatási intézmények felveszik-e nevelési programjaikba a színházlátogatást. A pedagógusok óraszámának emelésekor (20-ról 22 órára) már éreztük, hogy országszerte veszélybe kerülnek az eddig megszokott csoportos iskolai színházlátogatások. A szigorú szabályok nem teszik lehetővé a színházlátogatás beszámítását az órakeretbe. Ígéreteket kaptunk, hogy ez változni fog, de nem változott. Ijedten várjuk a következő évadot: lesz-e olyan önzetlen pedagógus a jövőben is, aki ennek ellenére, diákjai érdekében vállalja a színházlátogatással járó terheket. Nem lehet beletörődni a rossz szabályok változtathatatlanságába!

Fel kell ismerniük az oktatási és kulturális intézmények fenntartóinak, hogy egy jól előkészített színházlátogatás egyedülálló módon alkalmas a kooperatív tanulás, a projektmunka megtapasztalására, elősegíti a diákok társadalmi szocializációját, az otthonról hozott kulturális és műveltségi különbségekből fakadó esélykülönbségek csökkentését. A munka világának nemcsak "képességes" emberek kellenek, de olyanok is, akiket összeköt egy laza "kulturális kánon", és elfogadják alapértékként a társadalmi szolidaritást. Ha ezeket az értékeket az iskola nem jeleníti meg, az a társadalmi kohézió végzetes meglazulásához vezet.

Az érzelmi intelligencia a művészeti tevékenységek (zene, tánc, ének) révén fejleszthető legeredményesebben. Ezért is kiemelkedően fontos minden tanórai és tanórán kívüli művészeti munka. A színházi élményben összegződnek, felerősödnek az irodalmi, zenei, képzőművészeti hatások, csoportterápiás élménnyel oldódnak elfojtott lelki és szociális problémák. Nem gátolni kell a diákok színházba járását, de minden eszközzel elősegíteni!

A színházi törvényben az oktatási intézmények és a kulturális intézmények működését egymást erősítő, egymást kiegészítő tevékenységként kell meghatározni.

A jövőben szorgalmazni kell a gyerekelőadások nagyobb mobilitását. Közlekedési támogatással segíteni kell a távolabbi települések gyerekeit abban, hogy számukra is elérhetővé váljanak az előadások. Kis ráfordítással a jelenlegi tornatermek is alkalmassá tehetők színházi előadások befogadására, csak meg kell oldani, hogy függönynyel elsötétíthetők legyenek, és a villanyórák elbírják a világosítással járó terhelést.

Egy metodikai centrum létrehozása erősítené az iskola, a gyerekek, a tanárok és a színházi szakemberek közti kapcsolatokat.

A színművészeti egyetemeken úgy végeznek színészek és rendezők, hogy nincs alkalmuk megtapasztalni a gyerekelőadások sajátos törvényszerűségeit. Ezért élik meg sokan csapásként, ha színházuk gyerekdarabban szerepelteti őket. A tapasztalatlanság erősíti a negatív előítéleteket. Jó lenne, ha ez is megváltozhatna a jövőben.

Együtt, ha igazán akarjuk, célt érünk!

Novák János a Kolibri Színház igazgatója

Vitaanyag a színházi törvény tervezetének gyermekszínházi vonatkozásairól a ma, a Kolibri Színházban tartandó tanácskozáshoz.