A „Vasprefektus”

Gergényi Péter budapesti főkapitányt korábban csak „Vasprefektusként” emlegették, mert a keménykezű rendőrt többször olyan szervezet élére nevezték ki, ahol rendet kellett tennie. A tábornok 1974 novemberében Pest megyében, járőrként kezdte, majd 1979-től ugyanitt bűnügyi vizsgáló.

Karrierje a nyolcvanas évek elején indult meg, amikor az érdi kapitányság bűnügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. Ezt követően előbb Ráckevén kapitányhelyettes, majd Vácott már kapitány, ahonnan gyorsan a csepeli rendőrség parancsnoki székébe helyezik át. Ezután kis kitérőt tett a BRFK-ra, majd jöttek a rendteremtés évei.


A magát szívesen rendpártiként minősítő „Vasprefektust” 1993-ban a Hajdú-Bihar megyei főkapitányságra küldik, de két év múlva már Nógrád megyében találjuk. Itt egy év alatt sikerült rendet tennie, így jött a következő állomás: Bács-Kiskun. Ez utóbbi helyen hét évig szolgált, majd a fővárosi főkapitányi poszt következett. Medgyessy Péter akkori kormányfő 2004-ben az országos főkapitányi posztra szemelte ki, ami pályafutásának csúcsa lehetett volna, de kiderült, hogy nem rendelkezik a poszt betöltéséhez szükséges egyetemi végzettséggel – a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett oklevelet.

Gergényi módszereivel nem mindenki értett egyet. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy esetenként szükségtelen keménységgel lép fel, és túl gyorsan szabadul meg vélelmezett – de nem minden esetben bizonyított – szabálytalanságokon ért beosztottjaitól. Emellett sokak szerint sajátosan járt el, amikor egyes jobboldali tüntetéseket betiltatott. A tavaly őszi zavargások idején ennél is sarkosabban minősítették a tevékenységét, és az ő nyakába varrták az MTV székházánál történt fiaskót, majd a tömegoszlatás során tapasztalt rendőri túlkapásokat is. Az államfő szerint akkori nyilatkozatai a Kádár-rendszer hangját idézték. Tavaly novemberben benyújtotta lemondását, ám azt a miniszterelnök nem fogad-ta el.

Mondja el véleményét a Népszabadság Online-ról!
Olvasóinknak szánt kérdőívünk itt >>>

Gergényi Péter
Gergényi Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.