Beszédes tény, hogy a Sicko kópiája teljes titokban, egy különgépen érkezett meg Cannes-ba, mivel tartottak attól, hogy az amerikai hatóságok elkobozzák.

Moore ezúttal nem vitatható témához nyúlt: mindenki biztos abban, hogy nagy gondok vannak az Egyesült Államok egészségbiztosítási rendszerével. A rendező arccal mutatja meg azokat a szenátorokat, akiket bizonyíthatóan megvesztegettek az egészségügyi biztosítótársaságok és a gyógyszergyárak. Nem szembesít, de roppant leleményesen alkalmazza az archív anyagokat. Sőt néha olyan, mintha tényleg dokumentumfilmet csinált volna: az emberi történetek annyira hitelesek és szívfacsaróak, hogy szinte legalizálják a hatásvadászatot.

- Etikátlan, hogy az egészségbiztosítók döntik el az Egyesült Államokban, ki meddig élhet - csattant fel Moore a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezt a helyzetet csak a Fehér Házban lehet orvosolni. A mostani, joggal kritizált rendszer is onnan indult, egészen pontosan Nixon elnöktől 1971-ben. A Sicko történelmi áttekintése különösen nagy figyelmet szán Hillary Clintonnak, aki megpróbált tenni valamit az ingyenes és alanyi jogon járó orvosi ellátás bevezetéséért, de megbuktatták.

Moore persze kedveli a számokat is, előszeretettel hangsúlyozza, hogy a kanadaiak - akiknek az egészségügyi rendszerét ugyancsak górcső alá veszi - átlagosan három évvel tovább élnek, mint az amerikaiak. Hangsúlyozza: a probléma minden amerikait érint, nemcsak azt az 50 milliót, akinek nincs biztosítása, hanem a további 250 milliót is, akinek van.

Beszédes, hogy mivel Michael Moore - finoman szólva is - testes, biztosítása neki nincs, mert túl nagy kockázati tényezőt jelentene a biztosítók számára. De, mint mondja, épp fogyókúrázik.