Helyben jár, messzire nem megy, viszont emelkedik.

A Fidesz 2002-ben, majd négy év múlva is önünneplő kongreszszussal köszöntötte választási vereségét, arra tehát nem lehetett számítani, hogy most, amikor lábuk a közvélemény-kutatások padlóján fekvő ellenfélen, majd gondolkodóba esnek az Európa-szfinx által feltett kérdésekre adható válaszokon. Elég a tatárdúlásból egyenesen futtatható Rákosi-rendszerhez hasonlítani az ellenfelet, a többit elvégzi az élet. A maguk részéről pedig bejelentették: a Fidesz a magyarság utolsó esélye. Ehhez egy utolsó ellenfélre van szükségük, amelyet elő is állítottak. Ez az MSZP, amely, mint tudják, ha teheti, rátör nemzetére. A képletet azzal a valóságdarabbal nem zavarták össze, hogy a kiátkozott reformmozzanatok többsége, a tandíjtól az egészségügy-romboláson át a kisvállalkozók kezének elütéséig, mind-mind az SZDSZ-hez tartozó tárcákra van kiosztva. A szabad demokratákkal nem lehet rendesen kommunistázni, ezért az csupán mint humorforrás szerepelt a fölszólalók szövegében.

Mert, mint kiderült, a Fidesz még mindig azért van, hogy a kommunisták genetikai és intézményi következményeikkel együtt megszűnjenek. Ha ez kicsit kevés is gondolatnak, politikailag most működik. Abban a fázisban vagyunk ugyanis, amelyben a Bokros-csomag hullámain lovagolva Torgyán József is huszon-sok százalékos pártot tudott csinálni az ő kis gazdáiból. Radikális reformok és reáljövedelem-csökkenés együtt - királyi út minden ellenzék számára.

Orbán vonul is rajta, miközben úgy tesz, mintha ő érlelte volna meg a változásért kiáltó történelmi helyzetet, nem a kormányzatnak az őszödi beszéd és az annak begerjesztése miatti térben kezdett súlyos átalakításai. Felismeri, hogy kikkel áll szemben. Mintha meg lehetne állni ott, hogy feldúlták a várost, és érdektelen volna, hogy metró épül, meglehet, nem optimális módon. Erről lehetne beszélni, a dugókról csak káromkodni. Persze jólesik az. Most például egy teljes kongresszus végigtapsolta az ellenfél hülyézését.

Orbánról kiderült, hogy igazi vezérré nőtt. Már szabad hosszan, unalmasan beszélnie. Lényeg, hogy szépen mondja, ígérje, hízelegje. Eközben megint kimaradt egy lehetőség. Figyelmes ember nem lehet ugyanis biztos abban, hogy a kormány reformfilozófiája a legpontosabban illeszkedik az időbe. Kíváncsi lehetne rá, mit gondol erről az ellenzék. Csakhogy arra a kormányzatra, amelyre jobbról szórják az átkokat, nem ismer rá. Orbán szerint ez a kormány azt akarja, hogy ne tanuljanak a fiatalok, és ne szüljenek gyereket, viszont menjenek el innen. Erre ő nemet mond. De támadott mondataival senki sem találkozhat a valóságban. Az Orbán-utálta kormány szerint a bajt el kell viselni, és nem legyőzni. Az általunk ismert kormány ilyet nem mond. Kérdésünk inkább az volna, hogy képes-e legyőzni a bajt. Orbánnál nem találunk még csak válaszcsírát sem.

Lehet-e itt tisztességes egészségügyet csinálni? Orbán szerint korhadt neoliberális megoldásokkal kísérleteznek. Szerintem csupa olyasmivel, amivel Nyugat-Európa is most próbálkozik. Lehet, hogy itt ennek nincs helye. De erről tisztességesen, konkrétumok, alternatívák nyelvén kellene beszélni, ahogy például orvosnál szokás.

Van program is már jobbról: legyen több a fizetése mindenkinek, teljes a foglalkoztatottság, közösségépítés, kölcsönös felelősség, és egy ország, amit az emberek visznek a hátukon, nem a miniszterek és a média. A föld, a falu a magyar jövő záloga.

Akinek szép emlékei közé tartoznak a gimnáziumi évnyitók, ellágyulhatott e kifejezéseken. Mindenki más reménykedjen, hogy legalább az az állítás ne legyen igaz, hogy a Fidesz ennek az országnak az utolsó esélye. Önmagának azonban feltétlenül. Belül sokkal gazdagabb, mint amit láttatni merészel.