Szekeres: tíz évvel haladja meg korát az átadott Honvédkórház

A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét Budapesten.

A 74 ezer négyzetméteren, 21 milliárd forintos beruházással megvalósult kórházi és rendelőintézeti komplexum nem csak a Magyar Honvédség egészségügyi ellátását biztosítja, hanem a július 1-én megalakuló Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) integrált részeként működik a jövőben - mondta köszöntőjében Szekeres Imre. Hozzátette: a főváros több kerülete lakosainak egészségügyi ellátása mellett itt gyógyítják majd a katonákat, a rendőröket, a határőröket, a pénzügyőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási, valamint a katasztrófavédelmi dolgozókat, a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait, valamint a vasutasokat és családtagjaikat is.
   
"Olyan átalakításhoz kezdtünk hozzá, amely a magyar honvédség és más ellátásra szorulók érdekeit is szem előtt tartotta" - utalt a tárcavezető a március elején létrejött Honvéd Egészségügyi Központ (HEK) felállítására. Ebben a központban működik a kecskeméti repülőkórház kutató és alkalmassági vizsgálója, a járóbeteg-ellátás, a honvédség egészségügyi kiképző központja és egészségvédelmi intézete. Az átalakításnál figyelembe vették a speciális katona-egészségügyi feladatokat, a Magyar Honvédség NATO-vállalásait és a nemzetközi missziók orvosi támogatását is.
   
Az ÁEK-ban dolgozó katonaorvosok és szakdolgozók ebben az intézményben szerzik meg gyakorlatukat, és innen vezénylik őket katonai feladatokra, missziókba is - mondta el Szekeres Imre.
   
A rendelkezésre bocsátott sajtóanyagból kiderül, hogy július 1-je után az ÁEK-ban aktív fekvőbeteg-ellátás csak a Róbert Károly körúti és a Podmaniczky utcai telephelyeken lesz, előbbiben 589, utóbbiban 567 ággyal. A krónikus ellátás a volt Budai MÁV-kórház Szanatórium utcai épületében lesz 200 ággyal.
   
A Róbert Károly körúti épületben kap helyet a traumatológia, az ideggyógyászat, a szájsebészet, a sürgősségi ellátás és a pszichiátria, a Podmaniczky utcai épületben pedig a szülészet-nőgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, a fül-orr-gégészet, a szemészet, a nemibeteg-ellátás, az ortopédia és a reumatológia, és mindkét telephelyen lesz belgyógyászat, sebészet, urológia és intenzív ellátás.
   
A Honvédkórház új szárnyának építése 1986-ban kezdődött, majd a munkálatok az 1990-es évek elején leálltak. Az épület rekonstrukciós munkája több mint egy évtizedig szünetelt. Az épülettel kapcsolatban több elképzelés is felmerült, majd a kormány 2003-ban döntött a rekonstrukció befejezéséről.
   
A ünnepség keretében Szekeres Imre honvédelmi miniszter kitüntetéseket és elismeréseket nyújtott át. A köztársasági elnök - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - május 21-ével Svéd László nyugállományú vezérőrnagyot nyugállományú altábornaggyá lépteti elő.
   
Az ünnepségen jelen voltak a Honvédelmi, az Egészségügyi, az Önkormányzati és Területfejlesztési, az Igazságügyi és Rendészeti, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, továbbá a Miniszterelnöki Hivatal képviselői, a tűzoltóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a mentőszolgálat, a MÁV, továbbá az Országgyűlés Honvédelmi és Egészségügyi Bizottsága képviselői és a Magyar Honvédség vezetői, valamint az országos tiszti főorvos.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.