Új lakiteleki nyilatkozatra készül a Nemzeti Fórum

Új lakiteleki nyilatkozat megalkotására készül a Nemzeti Fórum, amelyet az eredeti dokumentum aláírásának huszadik évfordulóján fogadhatnak el, az MDF jelenlegi képviselőit azonban nem hívják meg az eseményre - nyilatkozta Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán vasárnap.

"Húsz esztendővel ezelőtt felmértük az ország helyzetét a magunk szerény lehetőségeivel és megfogalmaztunk egy programot. Most egyrészt megerősítjük, hogy ez (...) ma is aktuális nyilatkozat, másrészt (...) országleltárt készítünk, (...) állapotfelmérést, annak jogán, hogy amit húsz esztendővel ezelőtt készítettünk, az kellő időben figyelmeztetett és mozgósított. Reméljük, hogy ennek is lesz (...) ilyen jellegű hatása" - mondta Lezsák Sándor azt követően, hogy részt vett a Ki képviseli ma Lakitelek értékeit ma című beszélgetésen a Fidesz kongresszusán.

A szeptember végén tartandó nemzetközi találkozóra mások mellett olyan európai politikusokat is meghívnak, akik tevékenyen részt vettek a közép-kelet-európai rendszerváltásban - mondta a politikus.

A tanácskozás témái között szerepel egyebek mellett a rendszerváltás hatása az európai közösség történelmére, a privatizáció kérdése és a magyarság jövője - tette hozzá Lezsák Sándor.

A húszéves évfordulóra kiadják az 1987. szeptember 27-i lakiteleki találkozón készült videofelvételt és a jegyzőkönyvet - mutatott rá a képviselő.

Lezsák elmondta, hogy a találkozóra nem hívják meg az MDF jelenlegi tagjait, "mert ma a Nemzeti Fórum az MDF a mi értelmezésünk szerint".

A képviselő hangsúlyozta: nem tudja elfogadni a Magyar Demokrata Fórum jelenlegi vezetését. Kérdésre válaszolva hozzátette: a Nemzeti Fórum a Fidesz szövetségi rendszerében a képviselőik számukhoz képest sokkal nagyobb mértékben van jelen.

Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum alapító képviselője szerint önmagáért beszél, hogy MDF-alapítótársakat nem kíván meghívni Lezsák Sándor.

"Ez a fajta rendezői gesztus a politikai haszonszerzés reményében történik, és nem más, mint egy olyan múlt meghamisítása, ami az egész magyar rendszerváltozást előkészítette, más mozgalmakkal együtt. Az erről szóló nyilatkozatban külön kihangsúlyozni, ráadásul pont az MDF alapítói részéről, hogy minket, az MDF szintén alapítóit nem kívánnak ott látni, ez önmagáért beszél" - reagált a képviselő Lezsák bejelentésére.

Lakiteleket a magyar történelemből kitörölni nem lehet és ezért utólag meghamisítani tilos - hangsúlyozta az MDF-es képviselő. A távirati iroda kérdésére Csapody Miklós elmondta: nem lát esélyt arra, hogy rendeződjön a viszony a pártból kizárt politikusok és az MDF között. "Esetükben a politikai vétek erkölcsi vétekkel párosult" - emelte ki a politikus.

Az MDF-ből kizárt, és a kizárások miatt kivált országgyűlési képviselők 2004 őszén, Lezsák Sándor vezetésével alakították meg a Nemzeti Fórum Egyesületet. Az alapítók között volt Balsai István, Ékes József, Font Sándor és Medgyasszay László.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.