Rendőrszakszervezet: világos jövőkép, morális megerősítés lenne szükséges
Pongó Géza főtitkár pénteken elmondta: a szakszervezet elítéli a napvilágot látott rendőri jogsértéseket és felháborítónak tartja. Ugyanakkor megjegyezte: mindenki ártatlan mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, és a napvilágot látott ügyekben egyelőre csak gyanúsítások vannak.
Hangsúlyozta: a nyilvánosságra került sorozatos rendőri jogsértések rossz fényt vetnek a testületnél tisztességesen és becsületesen dolgozó többi 35 ezer rendőrre.
Mint mondta, szükséges vizsgálni, mi vezetett oda, hogy a Széna téri bankból lopott a helyszínbiztosító rendőr; a gyanú szerint öt rendőr egy fiatal nő sérelmére erőszakot követett el a Múzeum körúton, illetve hogy 13 borsodi autópálya-rendőr ellen vesztegetés miatt indult eljárás.
Az elmúlt 5-10 évben a rendőrség hivatásból egyszerű munkahellyé degradálódott - mondta Pongó Géza. Szavai szerint bár a szabályok nem változtak, de lazult a munkafegyelem.
Mint mondta, az állomány szinte kicserélődött, nagyon sok a fiatal, miközben azok a középgenerációs és idősebb rendőrök, akik példát mutathattak volna a fiataloknak, akiktől az újak tanulhattak volna, elhagyták a testületet.
Most is olyan kormányzati törekvések vannak, amelyek arra fogják kényszeríteni az idősebb kollégákat, hogy távozzanak a testülettől - mondta, utalva arra, hogy a kormány tervezi a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítását.
Megjegyezte: véleménye szerint nem az ellenőrzéseket kellene szigorítani, hanem olyan morált kellene kialakítani, amely megakadályozza, hogy a rendőrök különböző jogsértéseket kövessenek el. Fontos lenne a rendőrség erkölcsi, morális, anyagi megbecsülése - fűzte hozzá.
(MTI)