Lehet elmélkedni: rájár a rúd az erőszakszervezetre? Vagy örülnünk kell annak, hogy szaporodnak az ilyen hírek, mert legalább nyilvánosságra kerülnek? Örüljünk, hiszen a köz szolgálata és annak közellenőrzése – ikertestvérek. Fejlődnek a fivérek?

Lehetne moralizálni. De ez már nem a moralizálás ideje, hanem a józan kiáltásé.

Vannak olyan ügyek, amelyek közmegegyezésen alapulnak. Így hozta a civilizáció. A rendfenntartás tipikusan ilyen. Közmegegyezésen nyugszik. Hangsúlyozottan: nem politikai pártok, erők egyezségén, hanem az állampolgárok azon közös akaratán – vegye körül őket biztonság, rend. Ha a rendőrség iránti közbizalom csonkul, ingataggá válik a közmegegyezés is.

Most nem rendőri túlkapásokról, vagy egy-egy megvesztegetésről van szó, hanem arról, hogy az általános bizalom foszlik szét, mert a polgár nem bízik, a jelek szerint nem bízhat a saját rendőreiben. Tetézi a bajt, hogy a politika már régóta saját eszközeként kezeli a szigorúan köztulajdont.

Ilyenkor valamennyi közszereplő politikai bástyája mögül szólal meg: a kormányfő utasítja a rendészetért felelős minisztert, akinek már szeptemberben, a tévé ostromakor elment a kedve az egésztől, hogy tegyen határozott intézkedéseket a rendőrök által elkövetett bűncselekmények ügyében. Hát, hiszen éppen a határorozottság hiányzik az átabotában átalakított struktúrából! A Fidesz, mint mindig, globális csődként, kiszámítható következményként tálalja az esetet, s lemondásra szólít föl mindenkit, mert az egész rendszer romlott és tarthatatlan. Demszky főpolgármester nem írja alá a Rendészeti Biztonsági Szolgálat idei támogatásáról szóló szerződést – ez sem csúnya! A rendőrség meg visszaállítja a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot, amelynek valóban mihamarabb ki kellene egészülnie egy külső, úgymond független kontrollal – és nem pusztán a tüntetések „kezelése” miatt.

Tény, a rend őrsége súlyos batyuval lépte át a rendszerváltás határát. Mindenféle – megalapozott és indokolatlan – bizalmatlanság övezte. A politikai elit egyik legnagyobb vétke, hogy ezt a belső frusztrációt és külső bizalmatlanságot nem oszlatta, hanem, ha kellett még szította is.

Persze, most ki lehetne rúgni valamennyi főtisztet, átrostálni az állományt, de attól még a helyzet nem változna. Az úgynevezett erőszakszervezetek rendbetétele közös elszánást, őszinte számvetést, türelmet és komoly változtatásokat követel.

Addig mi, civilek egyvalamit tehetünk: józanul kiáltunk.

Friss Róbert
frissr@nepszabadsag.hu