Tulajdonképpen mindenki elégedett az 1997-es igazságügyi reform eredményeivel – derült ki az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által meghirdetett nyílt napon csütörtökön. A Horn-kormány valóban történelmi fordulatra szánta el magát, mert a bírósági szervezet igazgatását az igazságügyi tárca helyett egy, többségében bírákból álló szervezet, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kezébe adta. Ugyancsak akkor döntöttek az ítélőtáblák felállításáról, s módosították a bírák előmenetelének és javadalmazásának szabályait. Ez utóbbi nemcsak nagyobb függetlenséget, hanem jóval több fizetést is hozott a bíráknak.

Vastagh Pál egykori igazságügy-miniszter, a reform egyik „atyja” – most kanadai nagykövet – tegnap egyenesen azt állította, hogy a bírói függetlenség biztosítása, illetve a politika és az igazságszolgáltatás elválasztása terén „ilyen messzire kevés országban jutottak el”. Kondorosi Ferenc államtitkár hasonlóképpen szuperlatívuszokban fogalmazott, mert szerinte sehol sem élvez olyan igazgatási és pénzügyi függetlenséget az igazságszolgáltatás, mint Magyarországon. S hogy az anyagiakról is szó essék, még hozzátette: az OIT felállítása óta két és félszeresére növekedett a bírósági költségvetés.

Némi meglepetésre a legkritikusabbnak Lomnici Zoltán főbíró bizonyult, aki elmondta, hogy a tapasztalatok alapján szükségessé vált a reform „finomhangolása”. Ennek érdekében az OIT-nek javasolta, hogy három független intézmény bevonásával világítsák át a bíróságokat. A bíróvá válás rendszerében objektív követelményeket érvényesítenek, mert a jelentkezőknek központi versenyvizsgát kell tenniük, ám a később alkalmatlanná váló bírák kiszűrésére a jelenlegi rendszer nem alkalmas – fogalmazott. Sőt, a főbíró addig elment, hogy jelezte: 2010-ben esetleg érdemes lenne az OIT tagjainak választásáról szóló szabályokat is újragondolni.

Az elmúlt időszakban a bíróságok tevékenységét és szervezetét is számos kritika érte, ám ezek egy részére csupán Lomnici reagált. A többiek viszont igen árnyaltan fogalmaztak. Például Vastagh óvatosan csupán annyit mondott, hogy érdemes gondolkodni a társadalom, a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás viszonyán, valamint a bírói pálya nyíltabbá tételén. A nyilvánosságot és az átláthatóságot Kondorosi is felemlegette, emellett utalt rá, hogy szükség lenne az eljárások gyorsítására, és a minőségi ítélkezés feltételeinek javítására.

Mintha meg sem hallották volna, hogy – igaz, csak szűkebb – szakmai fórumokon, de a sajtóban is igen sarkos vélemények láttak napvilágot. Nézzük csak a legutóbbit. „Felhívjuk a felelősen gondolkodó politikusokat és szakembereket, hogy igényeljék a valós helyzetértékelést, vegyék komolyan az igazságszolgáltatás súlyos, egymás hatásait erősítő szervezeti gyengeségeit, a bíróságok tevékenységének anomáliáit” – olvasható a Joggal a Jogállamiságért Egyesület és a Nyilvánosság Klub nyílt levelében.

A két civil szervezet szerint a bíróságok igazgatási tevékenysége ma áttekinthetetlen, pedig a döntések átláthatósága „a bírói szervezet feletti alkotmányos kontroll egyetlen eszköze”. A jelenlegi szabályozás viszont állításuk szerint „a korporativ önvédelemnek és a partikulás érdekek képviseletének kedvez”. Ez utóbbi fordulattal nyilván arra utalnak, hogy a megyei elnökök kinevezéséért és tevékenységük ellenőrzéséért is felelős OIT-nek ma hat megyei elnök tagja van. Miután a 15 fős testületbe tíz bírót választanak, e konstrukcióból adódik, hogy a felügyeltek jószerivel magukat nevezik ki, és magukat ellenőrzik. Fokozódik a jogszolgáltatás kiszámíthatatlansága, az elfogadhatónál nagyobb a hibás, megalapozatlan ítéletek aránya, a döntések egy részénél pedig tetten érhető a „politikai félrehúzás” – ez az idézet pedig a Ragályi Elemér, Magyar Elemér, Kende Péter és Böjte József által jegyzett, a nyílt nap alkalmából a parlamenti képviselőkhöz intézett levélből való. Szerintük a „bírósági vezetők döntő többségének minden kritikára elutasítóan válaszoló gőgje egyre szélesebb körökben kelt visszatetszést”.

A nyílt nap résztvevőinek többsége szerint viszont csaknem minden rendben van. Ezzel szemben szakmai tanulmány igazolja, hogy az ítélkezési gyakorlat az egyes megyék között alaposan eltér: van, ahol hasonló ügyekben a tolvajok felét, másutt kilencven százalékát csukják be. Vizsgálta valaki az okokat? Hozzáértők szerint az ítélkezési gyakorlat egyébként is kiszámíthatatlanná vált, és alig látható előre, hogy az egyes ügyek miként végződnek. De baj van a munkaterhek megoszlása körül is, hiszen egyes megyékben a bírák ugyanannyi fizetésért két-két és félszer több ügyet dolgoznak fel, mint szerencsésebb helyen dolgozó kollegáik. Mindez általános működési zavarokra utalhat, és ehhez képest már nem is annyira súlyos kérdés, hogy a móri ügyben tévedett-e a bíró. Ha tévedett, a másodfok korrigál – arra való.

A kormány azonban nyilván nem kíván újabb frontot nyitni, és még a véleménynyilvánítástól is tartózkodik az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. A független bíróságok elleni „támadással” könnyen magára húzná ugyanis a teljes ellenzéket, bár annak idején a reformot a Fidesz meg sem szavazta, az ítélőtáblák felállítását pedig az Orbán-kormány évekig halogatta. Ám ha most valaki szót emelne a tíz éve született reformtörvények felülvizsgálata – például az OIT összetételének módosítása, a külső kontroll erősítése – érdekében, a Fidesz bizonyára farkast kiáltana, és teljes mellszélességgel állna ki az annak idején hevesen támadott konstrukció mellett.

Az óvatosság nem megalapozatlan, mert a Magyar Bírói Egyesület már így is nemzetközi fórumokhoz fordult, mert nehezen tűri, hogy – szerintük részben perekben alulmaradt politikusok sugallatára – „egyes napi-, illetve hetilapok, televízió- és rádióadók (…) következetesen visszatérnek a bíróságok működésére, és a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva elfogult, nem egy esetben szakszerűtlen, több esetben meg nem engedhető hangnemben kritikát fogalmaznak meg egyes ítéletek kapcsán”. Sajnálatos, hogy politikusok helyett csak egy filozófust idéznek, aki úgy látta: „a bírák jelentős része ahhoz a felső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita, és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket”. A Nemzeti Bírói Egyesületek Nemzetközi Szövetségeinek európai szekciójához eljuttatott jelentés szerint annak sem örülnek, hogy egyesek „úgynevezett tudományos és közírói területen” mozogva mondanak véleményt a bíróságok működéséről.

Igaz – olvasható a dokumentumban –, „más vélekedések szerint Magyarországon szólásszabadság van, mindenki olyan témát dolgoz föl, ami neki tetszik”. Miért, a bírói egyesület szerint nincs szólásszabadság? Lehetséges, mert megjegyzik: „a közíró és a jogszociológus kritikai megnyilvánulásaihoz hozzátartozik, hogy tevékenységükre felkérést” az egyesület által illetékesnek vélt szervektől nem kaptak. Ráadásul nem is bírók – hozakodnak elő egy újabb megfellebbezhetetlen érvvel. De kijut az ügyvédeknek is, akik „egyrészt a reklámkeltés okából, másrészt a pervesztesség megtorlásától indíttatva (...) szerepelnek az írott és elektronikus médiákban".

Az egyesület szerint „a korábbi ciklushoz képest feltűnően megszaporodtak az OIT elnöke, egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke (...) elleni több, mint kritikus megjegyzések”. Ugyancsak támadások érik a megyei bírósági elnöki kart, amely „következetesen kiállt a bíróságok függetlenségéért”. Ezt nincs okunk kétségbe vonni, mindazonáltal tény: amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy nem állítják fel az ítélőtáblákat, a pályázat útján korábban kinevezett táblaelnökök meg mehetnek vissza eredeti beosztásukba, senki nem aggódott a függetlenségért. Ujkéri Csaba Somogy megyei elnök sem, aki most a (fel)jelentést jegyzi.

A dokumentum legnagyobb hiányossága azonban az, hogy igazából semmi nem derül ki belőle. A néhány idézet alapján persze lehet következtetni rá, hogy a fekete bárány tulajdonképpen egy filozófus, egy író és egy jogszociológus (Tamás Gáspár Miklós, Kende Péter, Fleck Zoltán). Más konkrét hivatkozás viszont nincs. A bírói egyesület képviselője tehát három ember írásai miatt szalad nemzetközi fórumokhoz. Lelke rajta. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a Nemzetközi Bírói Egyesületek Szövetségeinek európai szekciója „a Magyarországon kialakult helyzetet” megvizsgálja, egyelőre nem tudni. Miként azt sem, vajon osztják-e a jelentésben megfogalmazott azon véleményt, amely szerint a bíróságok helyzetét különösen a bírák nyugellátásának rendezésével erősíthetnék. Lehet, hogy ez a legnagyobb sérelem? De akkor miért kellett a terjedelmes jelentés?