Az önkínzásra kapható néző kulturáltan megrendült ábrázatot ölt. Jegyhez csatolt álarc ott, ahol a humor műfajidegen elem. Amint az ész is. (Hagyománybontó pionírka: Bozsik Yvette.) A több mint tíz éve koreografáló-rendező Szabó Réka - végzettsége szerint matematikus - így afféle betörhetetlen bozótharcos, hullámtörő. Szüntelenül kutat-keres, feszíti a húrt, tolja-mossa a határokat. A Thália Színházzal koprodukcióban készült, zsánereket könnyedén keverő csapatmunkája hátborzongatóan szórakoztató alkotás.

A négy ragyogó, tökéletes testtudattal bíró aktorra (Gőz István, Kövesdi László, Szabó Márta, Szantner Anna), és két remek, elragadó táncosra (Szász Dániel, Ilkay Türkoglu) írt "zenés-táncos kihallgatás" előképe a 2004-es Karc - szabad ötletek színészekre és táncosokra. A majd üres színpadtérben három, piros irodai szék. A díszlet hátsó fala: áttetsző fóliaszerűséggel borított balett-tükör. Próbateremben vagyunk, a szereplők keresztnevükön szólítják egymást, hárman - kényszerűen - elárulják a korukat. Mégis, az opusban összekeveredik a valóság és a képzelet; álom és ébrenlét; a színház(asdi) és az "élet"; a hétköznapok közhelye és a tragikum; a verbális durvaság és a költészet; Én és a hamis tükörkép; a szó és a dal; a mozgás és a beszéd. Szabó Réka - s az újfent dramaturgként föltüntetett, de nyilván a szellemdús szövegekért is felelős poéta, Peer Krisztián - sorozatos kérdésföltevéseivel provokálja nézőjét. Gogollal szólnak: "Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!"

Kövesdi TIT-stílben fogant ismeretterjesztése a kortárs táncnyelven - eddig - dadogók számára: kegyetlen, szarkasztikus, rekeszizomedző szkeccs. Lufiszurkáló oktatónk léggömbként kipukkanó blöffökhöz rendel fogalmi apparátust. Így lesz egy jelentéktelen mozdulatból "istenerő fúziója és az egyén helye a kollektívában". Megtudjuk, milyen a "szimultán diagonál tekintet", és hogy két lépéssel miként képezhető le a majom emberré válásának folyamata.

Az Alibiben azonban a háttérben (a tükörfal mögött) zajlanak a lényegi dolgok; ott történik meg mindaz, amiről ebben a sokbeszédes műben nem ejtenek egyetlen szót sem. A szorongás (angst), a szerelem, az eltemetett-titkos vágy a tárgya a gyönyörűen koreografált, lírai duóknak. Ettől szomorú ez az egyedülálló munka: az intimitást, a szépséget, a fájdalmat üveg mögé zárja; előtérben a látszat, a mindennapi banalitás, a kabaré-móka-revü, a durvaság és az önérzet eltiprására irányuló emberkísérletek. Mert a kibogozhatatlan rendezői instrukciók, megfejelve a szíveken sebet ejtő személyeskedésekkel ("Hány éves vagy?", "Miért nincs gyereked?", "Mit tettél le az asztalra?") messze túlmutatnak a "castingolás", a színházcsinálás magángyötrelmén. Ez a mai korcsma. Szabó pedig szelíden, okosan, gyengéden bátorít minket: nézzünk farkasszemet a félelmeinkkel bújjunk ki a fejünkre borított pokróc alól, ahogyan a morcos-bús óriás, Gőz István.

Szabó Réka nem életszerű, hanem igaz (tánc)színházat csinál, szolgalelkűségre nevelt, megalázott marionettfigurák helyett érett, hús-vér gondolkodókkal. Vele színről színre látunk - és nem tükör által homályosan.

(Tünet Együttes: Alibi - Thália Régi Stúdió)

Ragyogó, tökéletes testtudattal bíró aktorok