A KDNP szerint Gyurcsány szabadította el a rendőrséget
A magyarországi demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el akkor, amikor öt rendőr hivatali hatalmával visszaélve, aljas módon megerőszakolt egy védtelen, 21 éves lányt - olvasható a Kereszténydemokrata Néppárt közleményében.
Az ilyen jellegű, alantas cselekményekre semmiféle magyarázat nem elfogadható, hiszen éppen az elkövetők emberi mivoltát kérdőjelezik meg, az azonban, hogy mindez megtörténhetett, nem előzmények nélkül való - állítja a szöveg.
A továbbiakban szó szerint:
"A Kereszténydemokrata Néppárt meggyőződése, hogy a rendőrterror szellemét Gyurcsány Ferenc szabadította ki a palackból, amikor tavaly október 23-án békés járókelőket ütlegeltek, rugdostak, szidalmaztak, vertek bilincsbe, egyeseknek életreszóló egészségkárosodást okozva. A miniszterelnök nemhogy elítélte volna a rendőri brutalitást, hanem bátorította azt, jogszerűnek ítélve az akciót. Emlékezetes, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt kitüntették, üzenve ezzel a rendőri állomány tagjainak: bármit megtehetnek következmények nélkül." - olvasható a párt közleményében.
"A mostani bűncselekmény is rávilágít, hogy senki sem lehet biztonságban ebben az országban. Nem jár messze a valóságtól az, akit a jelen helyzet a Budapest ostroma utáni szovjet megszállók brutalitására emlékezteti." - zárul a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciója által kiadott közlemény.
(forrás: OS)