Fidesz: a hatóságtól kapott sebet az emberek biztonságérzete
Csütörtökön és az elmúlt napokban több olyan eset is napvilágra került, mely alkalmas arra, hogy "alapjaiban és általánosan rengesse meg a rendőrségbe vetett közbizalmat" - írta közleményében az ellenzéki párt szóvivője.
Úgy fogalmazott, hogy az alkotmányos jogok érvényesülése, a magyar emberek biztonságérzete "a hatóságok oldaláról kapott súlyos sebet". A kialakult helyzet miatt a Fidesz rendészeti munkacsoportja és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége pénteken együttes ülést tart - tette hozzá Szijjártó Péter.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön meggyanúsított öt rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, illetve bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével; a gyanúsítottakat őrizetbe vették. Előzőleg felismerte támadóit az a 21 éves lány, aki feljelentést tett, mert állítása szerint május elején a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta.
(MTI)