Bottal ütik
Első pillantásra azért vicces az egész. Áll egy rakás férfi és nő a mezőn, hó egy szál se, ők meg síbottal a kézben kezdenek el gyalogolni. "A bennünk élő Gusztos Péter" persze vadul bólogat: ha nekik így jó, hát csinálják, virágozzék száz virág, egyébként meg Jamaicában is hülyének nézték a bobosokat, aztán olimpián indultak.
A nordic walkingot mellesleg tíz évvel ezelőtt Finnországban találták ki. A sífutáshoz hasonló mozgássorozat csaknem minden izmot igénybe vesz, ezért jelentősen megnöveli a test teljesítményét, miközben a botsportosok nem érzik fáradtabbaknak magukat, mint a bot nélkül gyaloglók. A botok használata jó a vérkeringésnek, az ülő munkában elgémberedett háti és nyaki izmoknak és az alsó végtagok ízületeinek, egyszóval a nordic walking szinte már tökéletes, épp csak a szemetet nem viszi le keddenként.
A botozást Magyarországon először egy nagy botgyártó cég próbálta elterjeszteni, méghozzá a helyismeret tökéletes hiányával. Alkalmazottai ugyanis tízezer forintért kínáltak kurzusokat, melyekre persze a kutya sem jelentkezett. A nordic walking szép csendben el is tűnt volna a színről, ha nincs egy angol szakos tanár, tréner és hobbisífutó, Szigeti Ildikó.
Szigeti hat évvel ezelőtt lett a nordic walking szerelmese. Attól kezdve szinte naponta botozott az utcákon vagy a budai hegyekben. Kezdetben nem volt nagy sikere: férje a fejét csóválta, barátai őrültnek nézték, a közeli autómosó alkalmazottai pedig egyszerűen kinevették, amikor elbotozott előttük. Az aszszony nem adta fel. Bemutatókat tartott, érvelt, győzködött, testvérének pedig frappáns ajándékot vett a házassági évfordulójára: egy pár botot.
Nagyrészt neki köszönhető tehát, hogy a környezetbarát testmozgásnak nevezhető nordic walking meghonosodott Magyarországon. Míg a világon mintegy ötmillióan hódolnak a botsportnak, addig nálunk csupán ötszázan, de Szigeti Ildikó szerint így is tömegsportgyanús a dolog. Amiből persze kiderül, hogy a botozás tényleg mindenre jó: nemcsak a testet erősíti, de az önbizalmat is.
