Felülbírálták Demszky javaslatát

Egyhangúlag támogatta a főváros városképvédelmi bizottsága a Kossuth tér rendezését szolgáló nemzetközi térépítészeti tervpályázat anyagát. Beleznay Éva megbízott főépítész a tegnapi ülésen hangsúlyozta: ha a bizottság változtatna a pályázat anyagán, csúszna a tender kiírása.

Ugyanezen okból Beleznay szerint nem volna szerencsés a pályázat bírálóbizottságának összetételén változtatni. Ennek ellenére megtették, és felülbírálták Demszky Gábor főpolgármestert, aki Bojár Iván András (SZDSZ) városarculati tanácsnokot delegálta volna a bírálóbizottságba, ehelyett azonban a szakbizottság Ráday Mihály (MSZP) mellett döntött. Ughy Attila, a városképvédelmi bizottság fideszes elnöke, valamint Horváth Gyula szocialista alelnök úgy vélekedett, ha az ő testületük hatáskörébe tartozik a kiírás és a bírálóbizottság tagjainak kijelölése, akkor a grémium él a jogával, és "úgy dönt, ahogy akar", függetlenül a főpolgármester javaslatától.

Nem lesznek védőfalak a metróállomásokon, a városháza városüzemeltetési bizottsága tegnapi ülésén ugyanis nem támogatta Tarlós István Fidesz-frakcióvezető ezen indítványát. Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint az utasokat védő létesítmény kialakítása nagyon drága volna, veszélyhelyzetekben pedig maga is nehézségeket jelentene. Hagyó szerint nem a védőfallal, hanem a peronok elektronikus ellenőrzésével volna csökkenthető a balesetek száma, ráadásul ez jóval olcsóbb megoldás volna. Döntött a városüzemeltetési bizottság arról is, hogy negyedmilliárd forintot csoportosít át az utcai köztisztasági feladatokról a zöldterületek tisztán tartására, e célra a tavalyihoz képest így is 110 millióval kevesebb, összesen másfél milliárd forintot fordít a főváros. A növények öntözésére 30 millióval kevesebb, a parkok takarítására viszont 34 millió forinttal többet költ a városháza a megelőző esztendőhöz képest. A szakbizottság arról is határozott, hogy a Hegyalja úton, a józsefvárosi Vajda Péter utcában és az angyalföldi Vágány utcában buszsávot alakítanak ki

A József Attila Gimnáziumot és a Montágh Imre Általános Iskolát 2008 szeptemberétől átadná Újbuda a fővárosnak, a Weiner Leó Zenei Szakközépiskolát pedig a városházával megosztva működtetné - erről ma dönthet a XI. kerületi képviselő-testület. A városatyák három-három általános iskola összevonásáról is határoznak. Újbuda garanciákat kér a fővárostól, hogy meghatározott ideig tovább működteti az iskolákat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.