Elhunyt az intolerancia ügynöke

Az Antikrisztus egy zsidó férfi képében már itt jár közöttünk - jelentette ki Jerry Falwell tiszteletes 1999-ben. Aztán persze bocsánatot kért, de úgy, hogy megerősítette, továbbra is hiszi, amit mondott. Mindig így csinálta: durvábbnál durvább kijelentéseket tett, aztán ha valaki ezeket számon kérte, diplomatikusan elnézést kért, anélkül, hogy a lényeget visszavonta volna.

Nagy termetű, mennydörgő hangú, lehengerlő magabiztosságú igehirdető volt, aki elérte, amit még fiatal korában kitűzött maga elé. Nem neki kellett kilincselnie a politikusoknál, azok zarándokoltak el hozzá a támogatásáért esedezve. A virginiai Lynchburgben lévő Liberty Baptista Egyetemet mostantól kevesebb politikus fogja útba ejteni. Az amerikai keresztény jobboldal atyja kedden 73 éves korában elhunyt. A szíve vitte el.

Falwell Lynchburgben született. Szeszcsempész, bártulajdonos és ateista apja csak a halálos ágyán tért meg. A későbbi tiszteletes volt családjából az első, aki egyetemre ment. Ingadozott, hogy profi baseballjátékos vagy újságíró legyen, végül a vallás mellett döntött. Átiratkozott egy kis baptista egyetemre, és Kansas Cityben egy templom ifjúsági felelőse lett. Amikor egy vasárnap rábízták a beszédet, a szónoklat végeztével tizenkilencen jelentkeztek a felekezetbe. Falwell ekkor döntött úgy, hogy a hittérítés lesz az élete. Huszonkét évesen alapította meg szülővárosában a Thomas utcai Baptista Egyházat. Harmincöt taggal kezdte, naponta száz ajtón is bekopogva gyűjtött híveket. A közösség ma több mint 22 ezer emberből áll. 1971-ben nyitotta meg a mai Liberty Egyetemet. Az első évben négy főállású tanár 154 diákot oktatott. Ma tízezer hallgató él a kétezer hektáros campuson.

Az igazi áttörés azonban az 1978-ban alapított Erkölcsi Többség volt. A déli baptista gyülekezetek azelőtt tartózkodtak a politizálástól, a világi dolgokat meghagyták másoknak, inkább a hittérítésre koncentráltak. A tévé erejére ráébredő Falwell azonban úgy vélte, hogy kívülmaradásuk a társadalmi vitából a liberális álláspontnak kedvez, és előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz az összeütközés. Az abortusz engedélyezése, a homoszexuálisok nyilvánosság elé lépése, az iskolai imádság betiltása, a válások vagy a teherbe esett tinédzserek számának emelkedése, a kábítószer-fogyasztás terjedése egyre inkább irritálta az evangéliumi gyülekezeteket. A tiszteletes ismerte fel, hogy érdekeiket csak a politikai gépezetbe való bekapcsolódással tudják érvényre juttatni. Emiatt fundamentalista körökből támadások is érték, egyik kollégája például a Sátán művének nevezte a mozgalmat.

A vitát azonban gyorsan elhallgattatták az eredmények. Az Erkölcsi Többség először Ronald W. Reagan megválasztása során hallatta a hangját. A keresztény jobboldal a republikánus politikusok számára hamar megkerülhetetlen lett, Falwell 1989-ben fel is oszlatta a céljait elérő mozgalmat. A szintén déli baptista, ám az egyház és az állam viszonyáról egészen másként gondolkodó Bill Clinton elnökségének nyolc éve után Falwell és hívei valóságos mámorban élték meg George W. Bush győzelmét. Washingtont azóta ellepték a Libertyhez hasonló baptista egyetemek volt hallgatói, a Fehér Házban a legmagasabb szinten konzultálnak a gyülekezetek vezetőivel. A helyzetre jellemző, hogy a 2008-as republikánus elnökjelölt John McCain, aki évekkel ezelőtt még az intolerancia ügynökének nevezte Falwellt, a mostani kampány kezdetén kénytelen volt bocsánatért Lynchburgbe elzarándokolni.

Falwell az utóbbi időben háttérbe szorult. 2001. szeptember 11-e után egy nyilatkozatában a pogányokat, az abortuszpártiakat, a feministákat, a homoszexuálisokat és a liberális jogvédőket tette felelőssé a terrortámadások miatt. Ezért is bocsánatot kért, de nézeteit fenntartotta. A Liberty ügyei is lekötötték, és helyét lassan átvették a fiatalabb, "kevesebbet hibázó" hitszónokok. Halála ezzel együtt nagy űrt hagy a keresztény jobboldalon - pont most, amikor a Republikánus Párt három esélyes elnökjelöltje közül az egyik McCain, a másik háromszor nősült liberális, a harmadik pedig mormon. Az evangéliumi baptisták a mennyből kizuhanva könnyen a pokolban érezhetik magukat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.