– A németek gyors döntésben reménykednek az Európai Unió alkotmányának ügyében, de tisztában vannak azzal, hogy az unió jövőjéről vannak különbségek a német és a francia álláspont között. Sarkozy például arra használná az EU-t, hogy a globalizációtól védje meg Franciaországot, míg a németek inkább a globalizációban és a liberális piacban rejlő esélyeket szeretnék kihasználni.

Bár első ránézésre Sarkozy és Angela Merkel kancellár is visszafogott a további bővítésekkel kapcsolatban, mindketten az intézményi reformokat részesítik előnyben, Berlin valójában jóval nyitottabb mind a török, mind a nyugat-balkáni bővítés ügyében. Sarkozy szerint minden egyes új tagfelvételt népszavazással kellene szentesíteni, ami hatalmas politikai rizikót jelenhet – sorolja a különbségeket a szakember.

Koopmann a jövőben is fontosnak tartja a német-francia jó viszonyt, de az egykori motor ma már nem elegendő ahhoz, hogy lendületet adjon egy 27 tagú Európának.

– A korábbi exkluzív klubnak ma nyitottnak és áttekinthetőnek kell lennie, a közös problémákra pedig európai megoldásokat kell találni – hangoztatja. Nem tartozik ezek közé a francia választási kampányban felvetett Mediterrán Unió gondolata (amely az EU-ból kimaradó Törökországból, Észak-Afrikából, valamint déli EU-tagállamokból állna, s párhuzamosan működne az unióval – a szerző megj.), amit Berlin nem is támogat. Koopmann ugyanakkor elismeri, hogy létezik már hasonló: az Egyesült Államok elleni terrortámadások után megalakult G5 nevű terrorellenes együttműködésben csak a „nagyok” (a németek és a franciák mellett csak a britek, a spanyolok és az olaszok) kaptak helyet. Ezt azonban Berlin kivételes, úgymond „szükségből született” kooperációnak látja, míg a franciák az újfajta együttműködés lehetséges motorjának. Amiből a kisebb országok – joggal – kirekesztve érzik magukat.

– A németek a jövőben inkább a megerősített együttműködést pártolják, amihez bárki bármikor csatlakozhat – mutat rá az elvi eltérésekre a kutató. A kisebb, közép-európai országok számára mindenképpen jó hír, hogy a német kormány láthatóan komolyan veszi a közvetítő szerepét.

– Berlin az elnökség után is megmarad ezen az úton – jósolja Koopmann. – Ez nem zárja ki, hogy a továbbiakban is ápolja majd a német–rancia együttműködést. Ám egyiket sem lesz hajlandó feláldozni a másikért. Hasonló a helyzet az EU Oroszországhoz fűződő politikájában: Berlin érti és komolyan is veszi a balti és a lengyel fenntartásokat, de mindent el fog követni, hogy az unió valamilyen közös álláspontra jusson, és így a többi tagállam érdekei is érvényesüljenek.

Inotai Edit
Berlin