„Másodikak vagyunk. Kanada egészségügyi rendszere jobb az Egyesült Államokénál. Kanada feleannyit költ egészségügyre, az ellátás mégsem rosszabb, mint nálunk” – írja Christopher Mims a Scientific Americanben.

Az Egyesült Államokban heves vita folyik arról, nem kellene-e szakítani a piaci egészségbiztosítás rendszerével, s nem kellene-e áttérni az egybiztosítós modellre. Egyre több amerikai marad biztosítás nélkül, és a biztosítás egyre drágul. Egy polgárra számítva az ország mégis a világon messze a legtöbb pénzt költi egészségügyre. A vitában természetesen a szomszédos Kanada játssza a „bezzeg-állam” szerepét, ott ugyanis egyetlen állami kötelező egészségbiztosító működik, a magánbiztosítók csak kiegészítő ellátásra szerződnek.

Mindkét országban egyre nőnek az egészségügyi kiadások, és furcsamód mindkét országban a másik modelljéhez közelítő egészségügyi reformokon gondolkodnak a politikusok. Az Egyesült Államokban azért, hogy igazságosabb és olcsóbb legyen a rendszer, Kanadában pedig azért, hogy a növekvő járulékok ne a kormány népszerűségét csökkentsék, hanem a biztosítókét, továbbá, mert az üzleti rendszerben talán kevesebbet kell várni a műtétekre.

Az egybiztosítós rendszer hívei még jobbnak is szokták ítélni a kanadai egészségügyet, azon az alapon, hogy Kanadában a várható átlagos élettartam két és fél évvel hosszabb, mint az Egyesült Államokban. Csakhogy – vetik ellen az üzleti modell támogatói – erre elegendő magyarázat az egészségesebb életmód és a sokkal ritkább szegénység is.

Most Gordon H. Guyatt kanadai epidemiológus, a „tényeken alapuló orvoslás” fogalmának megalkotója egy tizenhat fős csoport élén harmincnyolc olyan tanulmány adatait összegezte, amelyek a kanadai és az amerikai egészségügyi ellátás teljesítményét vetik egybe egy-egy szakterületen. Az összehasonlítás módszertana tanulmányról tanulmányra más és más volt, egyetlen olyan ismérv akadt, amelyik valamennyi tanulmányban szerepelt: a különféle betegségekben szenvedők és különféle orvosi beavatkozásban részesülők halálozási aránya.

Mindent egybevetve a kanadai betegek elhalálozásának valószínűsége öt százalékkal alacsonyabb. Bizonyos betegségek, például a veseelégtelenség esetén a kanadai kórházak teljesítenek jobban, más esetekben, ilyen például combnyaktörés, az Egyesült Államok kórházai.

A Scientific American olyan kutatókat is megszólaltat, akik szerint a halálozási ráta, mint egyedüli kritérium nem alkalmas a két rendszer értékelésére. Például a hosszabb műtéti várakozás csak egy százalékkal növeli a halálozási arányt, de ha az éppen műtétre várakozó kanadaiakat kérdeznék, biztos, hogy inkább az amerikai rendszert választanák.

A tanulmány kiegyensúlyozott megállapításokat tartalmaz, de ezek alapján nem jelenthető ki, hogy bármelyik ország kórházai általában sokkal jobban teljesítenének. A két rendszer orvosi szempontból nem eredményez jelentősen eltérő ellátást.

És bár a kanadai egybiztosítós modell kétségtelenül olcsóbb, ezen is lenne mit javítani. Az egyik megkérdezett kutató azt rója fel a rendszer hibájául, hogy a könnyű ápolási esetek a szükségesnél hosszabb ideig maradnak a kórházban, mert így az intézmények aránylag kis befektetéssel jutnak finanszírozáshoz az állami biztosítótól. „A kanadai rendszerben tehát volna értelme növelni a gazdasági ösztönzést.”

A megkérdezettek egyik országban sem számítanak teljes modellváltásra, mert az Egyesült Államok lakói a piaci megoldásokban, a kanadaiak pedig a társadalmi hálóban hisznek jobban.