Ötvenhat fesztivál nyert

A kulturális turista a legjobb turista, mert igényes, és sokat költ. Ezzel kezdte tegnapi bejelentését Hiller István, és a mellette ülő Lamperth Mónika helyeselt. Az oktatási és kulturális miniszter a földművelésügyi tárca vezetője után a kormány önkormányzati és településfejlesztési felelősével is összefog a kulturális turizmus finanszírozására - ezt adták hírül közösen a budai Duna-parton álló A38 hajón.

Lamperth Mónika elmondta: az idén 1,3-1,4 milliárd forintba kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál költségeihez tárcája 224 millióval járul hozzá. A jövő évi BTF jelszava: a Világok találkozása. Ennek jegyében a 2008-as program a kulturális tárca által kezdeményezett Reneszánsz éve és a Puccini-év köré szerveződik, és nem utolsó sorban világhírű művészek bemutatását tűzi célul. A miniszter szorgalmazza a minőségi turizmus feltételeinek bővítését a Balaton mellett és a távolabbi környék kulturális kínálatának bekapcsolását a programok sorába, egyebek mellett a kerékpárutak kiépítése révén is.

A két tárca az idén meghívásos pályázat keretében közösen támogat 56 kulturális fesztivált, együttesen 300 millió forinttal. Hiller ehhez hozzátette, a két tárca és az érintett fesztiválszervezetek őszig kidolgozzák az együttműködés hosszabb távú programját. A kulturális miniszter kezdeményezi, hogy a 2009 és 2013 közötti időszakra keretmegállapodást írjanak alá a fontos fesztiválok pénzügyi stabilizálása érdekében.

Kérdésünkre, hogy a most nem támogatott több száz kulturális fesztiválnak mi lesz a sorsa, mindkét miniszter hangsúlyozta: az állam nem vállalhat anyagi garanciát minden rendezvényért. Hiller bejelentette, hogy a június 23-án megrendezendő Múzeumok Éjszakája mostantól fogva "nem pusztán szokás lesz, hanem a nyári turisztikai szezon nyitánya". A 2003-tól minden évben megrendezett esemény látványos fejlődést mutat: 2006-ban már több mint 140 ezer fővárosi és 63 ezret meghaladó számú vidéki látogatóját regisztrálták. Az idén negyedmillió résztvevőre számítanak, akiket 50 budapesti és 62 vidéki múzeumi és más kulturális intézményben 1800 alkalmazott és önkéntes segítő fogad. Ehhez képest az állami költség nem éri el az ötvenmillió forintot. A kulturális miniszter szólt arról is, hogy a 2009-es Haydn-év programjába bekapcsolódik Fertőd is. Erről most folytat tárgyalásokat az ausztriai Haydn Alapítvány vezetőivel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.