OTP: segítettek a lányok

Külföldi bankjai segítik az OTP-t nyereségcéljai elérésében, a bank itthon néhány részpiacon veszített, és - most először - csak kicsivel teljesítette túl az elemzői profitvárakozásokat.

A konszolidált adózott nyereség 50,5 milliárd forint lett. Ennek nagy részét ugyan a hazai piacon teljesítették, az látható: itthon nem túl nagy a bank növekedési potenciálja. Urbán László - és az elemzők - szerint ezzel együtt tartható a 211,6 milliárd forintos idei nyereség-előrejelzésük. A vezérigazgató-helyettes úgy véli, az első negyedév a várakozásoknak megfelelően alakult. Az új leánycégek hozták, amit időarányosan várni lehetett tőlük, itthon azonban a piaci részarány és a kamatmarzs lassú lemorzsolódása nehézségeket okozhat. A "legfájóbb pont", hogy a lakossági hitelpiacon a csoport részesedése egy százalékponttal csökkent. De kisebb a részarány a lakossági betétekből is, igaz, a befektetési alapoknál legalább sikerült a visszaesést megállítani.

A bank idén a külföldi leányvállalatok fejlesztésére koncentrál: az orosz leánybanknál 16, az ukránnál 6, a szerbeknél 1-2 milliárd forintos tőkeemelést tervez - összesen 40 milliárd forintos tőkeinjekciót állítottak be. Eddig 8 milliárd valósult meg Horvátországban és Montenegróban.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.