Biztonsági játék
A fesztiválok fesztiválja. Alexander Payne jellemezte a legtalálóbban: a filmipart és a művészetet egyaránt képes mankóként megtámogatni.
Thierry Fremaux művészeti igazgató mindezek ellenére idén a biztonságot tartotta a legfontosabbnak, bármennyire tiszteletet parancsoló versenyt hirdetett is meg. Dominálnak az amerikai és a francia pénzből készült produkciók - beszédes, hogy a 20 versenyműből 13 angol nyelvű. Még a nyitófilm, a My Blueberry Nights is az - noha a hongkongi Wong Kar-Wai rendezte, aki eddig szigorúan ragaszkodott a kínai nyelvhez. (Másik érdekessége, hogy ez az énekesnő, Norah Jones első színészi megmérettetése.)
További változás, hogy a tavalyi 60 hivatalos műhöz képest az idén csak 52-t mutatnak be - ez leginkább azzal magyarázható, hogy szigorították a kísérletezőbb műveket gyűjtő Un Certain Regard (Egy másik nézőpont) szekció programját. Itt most valóban csupa izgalmas mű mutatkozhat be, mellettük csupán egyetlen "futottak még" film, amely nem fért be a versenybe: Hou Hsiao Hsien Flight of the Red Balloon című munkája.
Mindenesetre mesterekből sincs kevés: a már említett Tarr Béla és Wong Kar-Wai mellett Emir Kusturica, Alexander Szokurov, Joel és Ethan Coen, Gus Van Sant és Quentin Tarantino is versenyez a tekintélyes Arany Pálmáért. Szokatlan, hogy nincs politikai aktualitással is bíró versenymű, pedig Cannes a hetvenes évek óta nagyon szereti az ilyeneket, és sokszor nyernek is. Emlékezzünk Ken Loach Felkavar a szél című tavalyi IRA-drámájára, vagy tavalyelőttről Michael Moore Fahrenheit 9/11 propaganda-dokumentumfilmjére. A "bajkeverő" Moore most is jelen lesz - versenyen kívül: Sicko című új művével érkezik a Croisette-re, amely "komédia 45 millió emberről, akik egészségügyi ellátás nélkül élnek a világ leggazdagabb országában".
A már említett Hollywood- Cannes viszony sosem volt felhőtlen, mivel a nagy stúdiók szeretik kihasználni a rendezvénnyel járó publicitást, de minimális kockázattal. Ezért a kasszatöltő blockbustereket kapásból nem nevezik be a versenybe, igaz, egy A kategóriás szórakoztató terméknek nem igazán árthat a jelen lévő mintegy 4000 újságíró lesújtó véleménye. Hiába végezte ki a sajtó tavaly A Da Vinci-kódot vagy az X-Men 3-at, mindkettő szépen teljesített a pénztáraknál. Az idén a tuti film az Ocean's Thirteen, a sikerszéria harmadik része csupa sztárral (Brad Pitt, Matt Damon, George Clooney) megtámogatva. Erre szokták a publicisták mondani, hogy nem létezik negatív kampány.
Dehogynem létezik, csak éppenséggel a kísérletezőbb, művészibb hangvételű mozik esetében - különösen, ha voltak olyan merészek, hogy versenybe szálljanak. Tavaly például Sofia Coppola Marie Antoinette című kosztümös drámájának jövője foszlott szerte, miután kifütyülte a sajtó. Az idei vakmerő az amerikai David Fincher, aki a Zodiákus című, megtörtént eseményeken alapuló thrillerrel próbálkozik.
Születésnap a tévében is
A neves kritikus és filmtörténész, Richard Schickel rendezte azt az Isten hozta Cannes-ban! című dokumentumfilmet, amelyet május 18-án és 19-én mutat be a Turner Classic Movies (TCM) csatorna. A direkt a jubileumi mustrára készült mű unikum jellegét erősíti, hogy nemcsak a sztárok szemszögéből mesél, hanem újságírókat is megszólaltat (A. O. Scott, Roger Ebert, Derek Malcolm és Kenneth Turan kritikusokat) a sokszor embertelen harccal járó sorban állásokról vagy arról, milyen meglepő helyzetet tud szülni egy kerekasztal-beszélgetés a neves rendezőkkel vagy színészekkel. Természetesen nem maradhatnak el maguk a hollywoodi hírességek sem: Clint Eastwood arról mesél, hogyan szenvedett tíz napig egy szűk hajón, Martin Scorsese és Oliver Stone rendező pedig arról, hogy hogyan sikerült összekalapoznia pénzt egy-egy filmre egyetlen délután alatt - mert Cannes-ban ez is lehetséges. Chloe Sevigny pedig mesél a Brown Bunny-botrányról: Vincent Gallo bukott filmjének főszereplőjét a kritikusok gyűlölete rémítette meg. A filmtörténet iránt érdeklődőkről sem feledkezett meg Schickel, hiszen szépen végigveszi az elmúlt hatvan év "kötelező tananyagát".
