Terméketlen EU-orosz csúcs várható

Ha nem Oroszország lenne a házigazdája a csütörtöki EU- orosz csúcsnak, talán meg sem jelenne - jelentette moszkvai tudósítónk. A szamarai találkozóról látható, hogy eredménytelen lesz, miután Javier Solana tegnap bejelentette: az Európai Unió nem kész arra, hogy megtárgyalja az 1994-ben kötött, decemberben lejáró stratégiai partnerségről és együttműködésről szóló szerződést Oroszországgal. Sőt, nem várható, hogy a megegyezés hiányát formálisan "leplező" nyilatkozat szülessen.

Vétót először Varsó emelt, az orosz piacra irányuló zöldség- és hústermékeinek egy éve tartó beviteli tilalma miatt, majd csatlakozott Litvánia, amely Moszkvát azzal vádolja, hogy politikai okokból nem juttat kőolajat a Druzsba vezetéken. A kezdeményezéshez csatlakozott Észtország is, ám a tallinni szovjet világháborús emlékmű áthelyezése miatt Moszkvával különösen feszült viszonyban lévő 1,3 milliós ország külügyminisztere, Urmas Paet ma már a párbeszéd - és az EU-orosz csúcs - megtartásának fontosságáról beszélt.

- Bonyolult a kapcsolatunk az EU-val - nyilatkozta Oroszország brüsszeli képviselője tegnap. Vlagyimir Csizsov szerint ugyanakkor nem kerül jogi vákuumba a két fél, amennyiben nem születik új partnerségi megállapodás decemberig, hiszen az automatikusan meghosszabbítható.

Oroszország kész új szerződésben rögzíteni az Európai Unióval az energiabiztonság elveit - jelentett ki az MTI szerint Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes. Tudjuk, hogy a uniónak vannak javaslatai ebben a tekintetben, s az EU és Oroszország új alapszerződéséről folytatandó tárgyalások során szeretné ezeket megvitatni - mondta egy nyilatkozatában, jelezve Moszkva készségét az EU-javaslatok megvitatására.

El kell halasztani az EU és Oroszország csúcsértekezletét, s a leghatározottabban vissza kell utasítani a moszkvai külpolitika egyre agresszívabb megnyilvánulásait - fejtette ki Brüsszelben Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki az Európai Néppárt tanácskozásán vett részt - jelentette brüszszeli tudósítónk. Lapunk közbevetésére, miszerint eldőlt, hogy a csúcsot megtartják, hiszen az illetékes EU-testületek így foglaltak állást, Németh azt felelte: ha a találkozó nem zárul eredménnyel, úgy pártja a saját álláspontjának igazolását fogja ebben látni. Göncz Kinga külügyminiszter egyébként hétfőn, az EU-tanácsban azt a (többségi) álláspontot képviselte, hogy a csúcsot rendezzék meg, mivel a nehézségek, feszültségek dacára fent kell tartani a párbeszédet Oroszországgal. Németh úgy látja: Észtországgal kapcsolatban Moszkva "látványosan bővítette a nyomásgyakorlás már korábban is megfigyelhető eszköztárát", mégpedig a vandalizmus, a blokád, a zsarolás, a provokáció irányában.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.