Ahol a segítségnyújtás sikerágazat

Nemcsak iskoláját mentette meg a bezárástól a Győrtől 28 kilométerre fekvő Tápszentmiklós, de egy nyolcgyermekes dunaújvárosi családnak is esélyt adott a boldogulásra. A település újabb nagycsaládosokat készül befogadni.

Horváth Péterék nyolc gyereke korábban sosem ült egy asztalnál a szüleivel. Nem volt akkora asztaluk. Most már van: Antalfi Zoltán tápszentmiklósi asztalos készítette. A doktor úr gáztűzhelyet adott. Egy idősebb aszszony tésztát gyúrt nekik. Sáhó István villamosmérnök két heverőt és íróasztalt vitt a gyerekeknek - épp, amikor náluk jártunk. A családfő munkatársa pedig egy kecskével állított be.

A nyolc gyerek közül a 12 éves Andris lett a tápszentmiklósi iskola megmentője. Kovács József polgármester saját italboltjában eleveníti fel, hogyan is született a nagy elhatározás a faluban, amely önálló életre kelt, s megmozgatta szinte az egész országot.

Tavaly ősszel azzal kellett szembesülniük, hogy az idén szeptembertől az ötödik osztályba csak 16 gyerek jár majd. A Tápszentmiklós esetében 32 millió forintot jelentő kistérségi normatív támogatás elnyeréséhez pedig központi akarat szerint minden osztályba legalább tizenhét gyerek kell.

Kovács József azzal állt a testület elé: vegyék meg a falu egyik üresen álló házát, s hozzanak ide egy családot, amelynek van ötödikes gyereke.

- A kilencedik emeleten laktunk egy kis panelban tízen, havi 95 ezer forintos albérleti díjért - sűríti számokba életkörülményeiket Horváth Péter. - De még ennek is örülnünk kellett - toldja meg a felesége -, hiszen annak előtte, ha megmondtam, hogy nyolc gyerekkel költöznénk, mindenki sarkon fordult vagy lecsapta a telefont.

A falu jótevőként várta a családot. Az önkormányzat által négymillió forintért vásárolt házat rendbe hozták a helybeliek. Horváth Péternek az önkormányzat segített munkát találni.

Tápszentmiklós pedig folytatja a lélekmentést. Már nem az iskola miatt, hanem a rászorulók érdekében. A testület a napokban döntötte el: egy most megüresedett önkormányzati lakásba, illetve az egyháztól 2010-ig bérelt házba újabb nagycsaládosokat fogadnak be, hasonló feltételekkel. A polgármesternek megvan az első lakásra pályázók listája, már ki is választottak Budapestről egy öt-, Valkóról pedig egy nyolcgyerekes családot. Kérdezem, honnan van minderre pénze a falunak? A polgármester szerint 130 milliós költségvetésükből erre jut pénz. Hozzáteszi: nem siránkozni kell, hanem okosan kihasználni a lehetőségeket.

Ennek jegyében a testület továbblépett: az óvodával szemközti telken fölépítenek két - egyenként négylakásos - társasházat. A lakások hetven négyzetméteresek és háromszobásak lesznek.

A tápszentmiklósi példa másutt is követőkre talált. A szentmiklósihoz hasonló konstrukciót találtak ki Fertőszéplakon.

Ottjártunkkor pedig Kovács Józsefet Jászágó polgármestere hívta, tanácsért.

Horváthék az új asztal mellett Tápszentmiklóson
Horváthék az új asztal mellett Tápszentmiklóson
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.