Nagyvázsony is csatlakozik a Művészetek Völgye Fesztiválhoz

Nagyvázsony is csatlakozik a Művészetek Völgye Fesztivál ez évi programsorozatához - tájékoztatta Márta István, a rendezvény igazgatója kedden az MTI-t, miután a vázsonyi képviselő-testület tagjaival és helyi vállalkozókkal találkozott, s megtekintette a programok lehetséges helyszíneit.

Mint elmondta, Nagyvázsony "völgytornác" elnevezéssel csatlakozik a nyári programoknak eddig helyet adó hat településhez (Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend). Az idei még csak próbaév lesz; kiderülhet, hogy kiválóan illeszkedik Vázsony a völgyprogramokba, de ennek az ellenkezője is "bejöhet" - tette hozzá Márta István. A fesztivál igazgatójának közlése szerint Nagyvázsony önálló költségvetéssel és finanszírozással rendez majd programokat, de természetesen ők is szerveznek a településre különböző műsorokat, előadásokat.

"Ezért is volt fontos, hogy bejárjuk a terepet, megismerkedhettünk a műemlékekben, természeti és történelmi értékekben igen gazdag helyszínekkel, s ennek alapján gondolkodhatunk majd a programokról" - hangsúlyozta Márta István. Az igazgató kitért arra, hogy elkészült a fesztivál "törzsprogramja": az idén is ezernél több program várja a látogatókat és több száz művész lép fel a rendezvényen.

Márta István a tíznapos műsorfolyam költségvetéséről nem kívánt nyilatkozni, de annyit megjegyzett: mint minden évben, az idén is a költségvetés 40-50 százalékát állami támogatásból kell megszerezniük. Hangsúlyozta, hogy a Művészetek Völgyét közszolgálati fesztiválnak tartják. Kiemelte: a Völgy nem nyereségorientált, oda "nyerészkedő kulturális attrakcióval" nem lehet bejutni.

"Büszkék vagyunk arra, hogy 18 év alatt sosem mentünk el a gatyaletologatós produkciók és a populista műsorok irányába" - mondta. Ennek viszont az az ára, hogy minden évben meg kell küzdeni a támogatásokért, a szponzorokért - tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy "fontos a pénz, de nem minden". Márta István elmondta: várhatóan június közepén, Budapesten tartanak majd sajtótájékoztatót a Művészetek Völgye Fesztivál rendezvényeiről, akkorra "áll össze" a teljes program és lesznek világosabbak a finanszírozási kérdések.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t: a fesztivál programsorozatába szeretnének bekapcsolódni német, olasz és erdélyi testvértelepüléseik találkozójával, kulturális csoportjaik fellépésével, illetve a vázsonyi kistérség 19 falujának  kulturális seregszemléjével. Szó lehet a Kinizsi várnál tartandó, nagy hagyományú történelmi játékok megrendezéséről is - jegyezte meg.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.