Folytatódtak a zavargások Koppenhágában

Több mint ötven fiatalt vett őrizetbe a dán rendőrség hétfő este Koppenhágában, ahol a rendfenntartó erők és a tüntetők között heves összecsapások törtek ki. A fiatalok egy lakóépület lebontása ellen tiltakoztak.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy egy engedélyezett tüntetés résztvevői a dán főváros egyik peremkerületében a rendőrökre támadtak: utcaköveket és benzines palackokat dobáltak rájuk. A fiatalok egy lakóépület lebontása ellen tiltakoztak nap közben, de estére elfajultak az események. Három rendőr megsebesült.

 

A tömeg feloszlatása érdekében a rendfenntartó erők könnyfakasztó gránátokat is bevetettek, míg a fiatalok barikádokat emeltek, gumiabroncsokat gyújtottak fel, majd egy bankot is vandál módon megtámadtak. A viszonylagos nyugalom éjfél körül állt helyre a Christianshavn negyedben.

A lerombolásra ítélt épület valaha a dán hadsereg egyik laktanyája volt. Miután a fegyveres erők kiürítették azt, 1971-ben hippik szállták meg az épületet és az "ifjúság házának, az underground kultúra templomának" nyilvánították, majd  egyfajta kommunát alakítottak ki benne. A dán  városi vezetés március végén döntött az épület lerombolásáról, ami az önkényes házfoglalók féktelen dühét váltotta ki.


 

(MTI)

 

Márciusban már voltak hasonló zavargások Koppenhágában egy foglaltház kiürítése miatt
Márciusban már voltak hasonló zavargások Koppenhágában egy foglaltház kiürítése miatt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.