Ismét tárgyalnak a Sirály kávéház sorsáról

Csütörtökön délelőtt a bezáratás előtt álló budapesti civil kurltúrközpont, a Király utcában található Sirály képviselői tárgyalásra készülnek Horváth Csaba főpolgármester-helyettessel - mondta el a NOL-nak Schönberger Ádám, a Sirályban működő Marom Budpest zsidó kulturális egyesület képviselője.

Az épület pincéjében működő színházat május 22-én a Fővárosi Önkormányzat be akarja záratni, ami a centrum működését lehetetlenné tenné. Egyrészt azért, mert ott működik a vécé, másrészt pedig azért, mert a Sirály célja az, hogy a földszinten és az emeleten működő kávéház bevételeiből finanszírozza a színházban zajló kulturális és civil rendezvéneket.

A Sirályt üzemeltető Városi Színház Kht. mindent elkövetett azért, hogy ez ne így legyen, de eredménytelenül.

A Király 50. alatt található épület éveken át üresen állt, állapota leromlott, míg tavaly magánszemélyek és civil szervezetek önkényesen behatoltak és több mint száz ember ingyenes munkájával felújították. Színháztermet, kávézót, közösségi tereket nyitottak benne.

Az épület azért állt üresen, mert a korábbi bérlője, valamint a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat között per zajlik évek óta.

A  Városi Színház Kht. ideiglenes használatbavételi engedélyt kért a Fővárosi Önkormányzattól, hogy nonprofit alapon kulturális programokat valósíthasson meg ott, amíg a per le nem zárul. A városvezetés ezt elutasította. Arra hivatkozott, hogy amíg a per tart, a tulajdonos nem rendelkezhet az épületről - mondták el a Sirály képviselői. Tudomásuk szerint ugyanakkor a városvezetés a ház pincéjét jelképes havi ezer forintért bérbe adta a Ráday Mihály városvédő által jegyzett Budapesti Városvédő Egyesületnek, és ezzel a Sirály sorsát megpecsételte.

Ráday ugyanis most szeretné birtokba venni a pincét, és a kávéház üzemeltetői szerint semmilyen kompromisszumra nem tudták rávenni őt. A Sirály üzemeltetői azt elismerik ugyan, hogy nem volt jogszerű a házat önkényesen elfoglalni, de az elhanyagolt épületet felújították, és költségvetési támogatás nélkül kulturális rendezvényeket finanszíroznak ott.

Ha a színházat elveszik tőlük, akkor értelmét veszti ez a misszió, mondják most, és különösen értelmetlennek tartják, hogy az épület állapota nyilvánvalóan le fog romlani, ha ismét bezárják.

Ha nem sikerül megoldást találni, egy civil alapon szerveződő, virágzó kulturális központ tűnik el Budapest térképéről, ahol amúgy sincs sok példa ilyen kezdeményezésre. És ráadásul egy fillérjébe sem kerül az önkormányzatnak vagy az államnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.