Mégis lesz Puskás Ferenc utca

A rendszerváltás után díszpolgárrá választott személyiségekről kivételesen nemcsak haláluk után negyedszázaddal lehet majd utcát elnevezni Budapesten - döntött tegnap a Főpolgármesteri Kabinetértekezlet. A vonatkozó fővárosi rendelet ez irányú módosításáról már május végi ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

A jelenlegi szabályok szerint "személyről utcát elnevezni halála után, legalább 25 év elmúltával lehet". A rendelet másik fontos kitétele, miszerint ha egy közterület nevet kap, onnantól kezdve tíz éven át nincs helye átkeresztelésnek.

A XIX. kerületi önkormányzat tavaly döntött arról, hogy a Bozsik Stadion melletti, Új temető utcát az előző esztendőben elhunyt legendás focistáról, Puskás Ferencről nevezzék el. A végső szót kimondó főváros azonban a kérést elutasította, mondván, még Puskás kedvéért sem tekinthetnek el a rendtől. A mostani szabálymódosítás hátterében az áll, hogy Steiner Pál szocialista frakcióvezető jelezte, az MSZP-n belül többségben vannak azok, akik Puskás kedvéért igenis eltekintenének a szabálytól.

A májusban tárgyalandó rendeletmódosítás szövege végül csak a fővárosi díszpolgárok esetében nem írná elő a 25 éves várakozási időt. Korábban felvetődött, hogy a Nobel-díjasokra vagy az olimpiai bajnokokra se vonatkozzon a türelmi idő. Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerint e javaslatokat azért nem fogadták el, hogy ne gerjesszenek felesleges vitákat; például amiatt, ha csapatsportok esetén az egyik sportolóról elneveznének közterületet, míg a másikról nem.(S. G.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.