- Ön az egyik ismert szószólója annak, hogy a politikusok eddig nem vették elég komolyan a globális felmelegedés problémáját. Mennyire súlyos a helyzet?

- Mostanra már születtek reményt keltő kezdeményezések. Németország például 2030-ra 40 százalékkal csökkenteni akarja a szén-dioxid-kibocsátását. Kérdés, hogy tartani tudja-e ezt. Ígéretekkel már korábban is tele volt a padlás, de például a kiotói jegyzőkönyvben foglalt értékeket nem tudják elérni. Összességében kicsit gyanakszom, hogy megint csak könnyű ígéretekről van szó, ezzel együtt bizakodom is. Elégedett vagyok a klímaváltozással foglalkozó ENSZ-testület jelentésével és annak fogadtatásával.

- Az EU célja húszszázalékos csökkentés 2020-ra. Ez elég lehet?

- Nem lehet megmondani, én legalábbis nem tudom. Itt olyan gazdasági tényezőket is figyelembe kell venni, amelyekről természettudósként egyszerűen nem tudok eleget. A lényeg: nem számíthatjuk ki pontosan a jövőt. Az ózonlyuk esetében világossá vált, hogy alulbecsültük a problémát. Honnan tudjuk, hogy most újra alul- vagy éppenséggel túlbecsüljük-e?

- Egy tavalyi cikkében "menekülési útvonalat" javasolt arra az esetre, ha a globális felmelegedés kezelhetetlenné válik. Mi lenne ez?

- Végső esetben, ha túl gyors a felmelegedés, a tengerszint emelkedése túl nagy - ami hollandként engem különösen aggaszt -, tervekkel kell rendelkeznünk. Így például, mint ahogy az egyébként vulkánkitöréseknél is felszabadul, mi is engedhetünk ként a sztratoszférába, ami visszaveri a napsugárzást és a hőt. Technikailag ez lehetséges. Vigyáznunk kell viszont arra: amennyiben kiküszöbölünk egy problémát, ne idézzünk elő újabbakat. Ezért a következő években, évtizedekben folytatnunk kell a kutatásokat. Nem mondom, hogy máris próbáljuk ki élesben az ötletemet, sőt azt remélem, soha nem is lesz rá szükség.

- Tart tőle?

- Nézze, nem olyan vidám dolog ez: ként lőni a légkör középső részébe. Nem is annyira a savas esőktől tartok, mint az ózonréteg károsodásától. És én még kevésbé, mint más kutatók.

Paul J. Crutzen