Most még egyszer, utoljára, felszólalok ebben az ügyben, aztán átadom a stafétabotot. Én már szívni nem nagyon akarok, de a szabadságjogokat védeni igen.

A kender ügyében ugyanúgy érvelünk, mint az abortuszéban:
– az állam ne avatkozzon be a személyes életünkbe, ne kukucskáljon a magánlakásunkba;
– ne szóljon bele, hogyan bánik az állampolgár önmagával, a saját testével és lelkével;
– ne büntessen olyasmit, amivel az ember senkinek sem árt, legföljebb, esetleg, önmagának (ami egyes esetekben igaz lehet, másokban nem).

Védjük meg a választás szabadságát. Létezik ugyan józan önmegtartóztatás is, de tudjuk, hogy mindig, minden korban, minden társadalomban használtak, legálisan vagy illegálisan, tudatmódosító szereket.

– A választás tehát a következő:
– nikotinfüsttől elfeketült tüdővel krákogni;
– alkoholtól elborult elmével hadonászni;
– vagy fűtől ködösen bambán vigyorgni.

Az első két esetben nem büntetik a fogyasztót, a harmadikban igen. Ez nem arányos, nem igazságos.

Az önsorsrontás szabadsága kijár mindenkinek.

Ne az állam döntse el, hogy mit fogyasszunk.

A fogyasztót pedig ne tekintse bűnözőnek!

Nem büntetik azt sem, aki csokoládét, sót, cukrot, kávét fogyaszt, pedig mindegyikben van valami ártalmas. A lenyelt altatók, nyugtatók veszedelmes tömegéről ne is beszéljünk.

De mindezekről leveszi az állam az adót, ahogy az egészségre súlyosan káros dohányról és alkoholról is, így hát semmi baj velük. Különben is, ezek a mi kultúránk termékei, vastagon füstös helyiségben részegen hülyeségeket dadogni – az elfogadott. A fű szabad asszociációs, passzív ködében merengeni, az nem a mi kultúránk része. Idegen, gyanús. Attól óvni kell a népet.

Az állam éppenséggel megtehetné, hogy szabályozza a kenderkereskedelmet, megadóztatva, ahogy kell; csakhogy nem teszi, legalábbis egyelőre nem. De legalább figyelembe vehetné az Európai Unió ajánlását, amely szerint a büntetőjogon alapuló drogpolitika hibás és ártalmas.

Csupa közhely, amit elmondtam. Mindenki tudja, hogy így van, az üzenet valahogy mégis torzítva szokott eljutni távolabbi berkekbe, a szélsőségekig egyszerűsítve és ijesztgetésre alkalmasan. Kár.

Azt üzenem mindenkinek: ne hagyja ijesztgetni magát, hanem kérjen pontos és tárgyilagos információkat, nyilvánosságot az összehasonlító hatástanulmányoknak a legális és illegális drogok ártalmasságának mértékéről.

Befejezem. Még csak azt mondanám, hogy lehetőleg ne szívjatok. Dohányt se, azt aztán végképp ne, mert az igaziból nagyon árt.

Vigyázzunk az agysejtjeinkre. Mindenki a saját módszerével vigyázzon.

Minden jót kívánok mindenkinek, tudathatárokon innen és túl.

Lángh Júlia
újságíró