A drogpolitikát még mindig a drogmentes társadalom utópikus víziója határozza meg – írja Sárosi Péter (TASZ) „A hidra szelídíthető" című cikkében (Népszabadság, 2007. május 4.) http://www.nol.hu/cikk/445131/. – „Jelenleg szinte minden politikai beavatkozás arra irányul, hogy a drogjelenséget teljes egészében száműzze a látóterünkből. A Jó és a Gonosz erői között vívott szüntelen sziszifuszi harc ez, amelyben az állam heroikus küzdelmet folytat a drog ezerfejű hidrájával: bár végső győzelmet sosem arat, mégsem fogadhatja el a szörny puszta létezését sem. Pont ez a tagadás az, ami a sikeres drogpolitika útjában áll - vallja egy, a brit drogpolitikát vizsgáló tudományos bizottság, amelyet a Művészeteket Támogató Királyi Társaság (RSA) hozott létre különféle szakterületek tudósaiból. Konklúziójuk szerint ’a drogpolitikánknak a dohány- és alkoholpolitikához hasonlóan a használat szabályozására és az ártalmak megelőzésére kellene koncentrálnia, nem pedig a használat betiltására. Az illegális drogokat az alkohollal, a dohánnyal és a receptre kapható gyógyszerekkel együtt, egységes keretben kellene szabályozni.’ A hidra el nem pusztítható, de megszelídíthető.”
Sárosi Péter annak kapcsán írta cikkét, hogy nagy figyelmet keltett hír szerint:  „A The Independent napilap, amely tíz éve kampányol az indiai vadkender legalizálása mellett, például bocsánatkérő sorokat közölt vasárnapi címlapján. Az eddig "fűpártinak" tartott liberális újság a legújabb kutatásokra hivatkozva azt írta: az elmúlt tíz évben egyre nagyobb THC-tartalmú kenderszármazékok kerültek forgalomba."

Papp László Tamás: Rendőrvirtus a diszkóban (Népszabadság, 2006. május 15.)
http://www.nol.hu/cikk/420598/
„Öregedő tájon élünk, a korosodó - nem jelentéktelen részben agyonbagózott-szétivott küllemű - lakosság többségének halvány gőze sincs, meddig lágy és honnan keményedik a drog. Fogalmuk sem lehet, hogy egy marihuánás cigarettára rápöffentő kamaszt veszélyes drogosnak tekinteni olyan, mintha a heti szelvényével a totózóba elkocogó bácsit pszichotikus játékfüggőnek állítjuk be. A fiatalokat pofonegyszerű kriminalizálni mint gátlástalan, szenvedélybeteg huligánokat. A szépkorú generáció jelentékeny része mindinkább frusztráltan, ingerülten (s talán lefojtott-kompenzált irigységgel) néz az ő fiatalságához viszonyítva kötetlen, szabados életvitelű, hedonista, családot alapítani, a konformista normákba beilleszkedni kevésbé tudó-akaró új nemzedékre. Ez (is) lehet a rendpártiság alapja.”

Révész Sándor: Szívásszabadság (Népszabadság, 2006. május 15.)
http://www.nol.hu/cikk/403875/
„Nemcsak helytelen tiltani, de már nem is lehet. Hiába hurcolják az egyszerű (és túlnyomórészt alkalmi) fogyasztókat ezerszámra a bíróság elé, a füvezők túlnyomó részét nem érik el. Reformszél fú, eljött az ideje, hogy a marihuána tilalmát is elfújja.
Senkinek sem jut eszébe, hogy a dohányzás vagy az alkoholizmus hívének, tehát a betegség és a halál hívének tekintse önmagát azért, mert nem akar alkoholtilalmat és általános dohányzási tilalmat. Senkinek sem jut eszébe, hogy a tiltás elutasítása egyet jelentene a korlátozás, a megelőzés és mindenfajta dohányzás- és alkoholizmusellenes tevékenység elutasításával. A drogfogyasztás dekriminalizálásáért föllépőket viszont rendszeresen ezzel rágalmazzák.”

Sárosi Péter (Kendermag Egyesület): Jogi szabályozás kellene (Népszabadság, 2004. január 7.)
http://www.nol.hu/cikk/141598/
„A marihuána hatóanyag-tartalmának ingadozása egyenesen következik a feketepiac ellenőrizetlen mechanizmusaiból. Az illegalitás ténye arra ösztönzi a drogtermelőket, hogy minél potensebb szerekkel jelenjenek meg a piacon. Az alkoholtilalom idején Amerikában a szeszcsempészek a körülményesebben előállítható sörrel és borral szemben a magas alkoholtartalmú röviditalokat (főleg whiskyt) hozták forgalomba. Ennek következtében rohamosan nőtt az alkoholisták száma. Az alkohol legalizációja után ismét népszerűbbek lettek az alacsony alkoholtartalmú italok. Ma az illegalitás arra ösztönzi a cannabistermelőket, hogy high-tech üvegházi körülmények között (azaz a legkisebb kockázat mellett) termesszenek kendert. Céljuk az, hogy minél kisebb helyen, minél kevesebb feltűnéssel termeljenek minél nagyobb hatóanyag-tartalmú cannabist, hiszen ez jelenti a legnagyobb profitot. Ha a cannabis termesztését, kereskedelmét és fogyasztását az állam szabályozná és ellenőrizné (nem tiltaná!), akkor lehetőség nyílna a fogyasztóvédelemre és a minőségkontrollra. A jelenlegi politika éppolyan zsákutcába vezet, mint a 30-as évek amerikai alkoholtilalma.”

Demetrovics Zsolt: Drogok és mítoszok (Népszabadság, 2003. szeptember 29.)
http://www.nol.hu/cikk/128411/
„A köztudatban erősen tartja magát az a nézet, hogy a fiatalok a dílerek különböző csalárd beetetőtechnikái nyomán próbálják ki a drogokat, és válnak függővé. E tévhit terjesztésében - a hivatalos szervek is kivették a részüket. Jól emlékezhetünk például a rendőrségnek a 90-es évek közepén lefolytatott kampányára, amely az iskolák előtt bőrön át felszívódó LSD-s bélyegeket osztogató dílerekkel riogatott. A feltehetőleg komoly összeget felemésztő, és mind a mai napig igen széles körben ható kampánynak a világon semmi köze nem volt a valósághoz. Az LSD fizikai függőséget egyáltalán nem alakít ki, hatása kiszámíthatatlan, s ennek következtében azon kevés szerek egyike, amelyeknél nem tervezett használat esetén gyakorlatilag kizárt, hogy a használó kellemes élményben részesüljön. Ha van drog, amely teljességgel alkalmatlan a beetetésre, az az LSD.
Egyébként még soha sem fogott meg rendőr iskola előtt kereskedő dílereket. A drogok kipróbálása ugyanis másképp történik. A fiatalok döntő többsége - itt megint Elekes Zsuzsa és Paksi Borbála vizsgálataira hivatkozhatunk - az első adagot a barátjától, ismerősétől kapja. A drogokat kipróbálók döntő többsége nem válik függővé, még rendszeres használóvá se. Magyarországon a 18 és 65 év közötti népesség 6,5 százaléka használt életében legalább egyszer illegális drogot, ami 427960 főt jelent. Kevesebb mint ötödük (79080 fő) az, aki a kérdezést megelőző hónapban is használt valamilyen drogot, s még ezeknek is csak egy kis hányada tekinthető "problémás" (tehát saját maga, környezete és/vagy a társadalom számára problémákat okozó) használónak.
Hogy mely szerek legálisak és melyek illegálisak, az érzelmi, indulati, morális és kulturális alapokon nyugvó politikai döntések kérdése, s e döntéseknek rendszerint kevés közük van a racionális szempontokhoz és a tudományos eredményekhez. Kultúránként és koronként más és más szerek válnak illegálissá. Háromszáz évvel ezelőtt még volt olyan német hercegség, ahol halálbüntetés járt a dohányzásért, de sokáig a kávé is az ördög italának számított.”

Holland drogpolitika: mítoszok és tények - Antoon H. Snip holland rendőrtiszttel Dénes Balázs készített interjút – Élet és Irodalom, 2003. augusztus 1.
http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=INTERJU0331&article=2003-0804-0947-01ODCN
...„az elmúlt évtizedek sokszorosan meggyőzték a társadalmat arról, hogy a mi rendszerünk működik. Például annak ellenére, hogy vannak fű-kávézóink, szó sincs arról, hogy vezetnénk a világ cannabis-fogyasztási statisztikáját, sőt, nem kevés, a tiltást választó országban jóval több a fogyasztó, mint nálunk" - mondja a holland  rendőrtiszt. - "Tagadhatatlan az is, hogy nálunk a fiatalok később próbálják ki a cannabist, mint máshol, és elvitathatatlan érdeme liberális cannabis-politikánknak, hogy Hollandiában lassan, de biztosan csökken a keménydrog-használók, a heroin és kokainfüggők száma, miközben átlagéletkoruk emelkedik, jelenleg harminckilenc év. Nagyon fontos az is, hogy a kábítószer-probléma Hollandiában nem tabu, folyamatos szakmai és társadalmi vita folyik a már használt és a csak jövőben bevezetendő eszközökről. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a fű-boltok rendszere még nagyon sokáig meg fog nálunk maradni, sőt, azt gondolom, hogy előbb vagy utóbb ebben más európai államok is követnek majd minket. Az a véleményem, hogy egy ilyen bonyolult társadalmi probléma kezeléséhez minden - a közegészségügyi megközelítést elsődlegesnek tartó, pragmatikus - megoldást ki kell próbálni, és ha beválik, használni kell. Szerintem minden rendőr csak örülhet, ha a drogkérdés keresleti oldalának a problémáit kiveszik a bűnüldözők hatásköréből. Nem szabad elfogadni, hogy a társadalom rendőri feladatnak gondolja a droghasználat megszüntetését vagy csökkentését. A drogok kínálati piacával kapcsolatos problémák más lapra tartoznak, ezen a téren a rendőrségnek természetesen nagyon komoly feladatai vannak, a drogkereskedőket üldöznünk kell. De a drogfogyasztást, az egyes emberek alkalmi vagy rendszeres kábítószer-használatát nem lehet és nem is szükséges büntetőjogi eszközökkel megközelíteni.”

Rendőrtisztek a lágy drogok liberalizációjáért (Népszabadság, 2003. július 16.) http://www.nol.hu/cikk/118485/
„"A fogyasztást ki kellene venni a büntető törvénykönyvből, és szabálysértésként kezelni" - ezt nyilatkozta Csendes László, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az Index internetes újság kérdésére. Az alezredes hozzátette: ha nem teljes liberalizációról van szó, akár öt éven belül szóba jöhet a lágy drogok dekriminalizálása. Fehér Zoltán őrnagy, szakreferens úgy vélte: ’Egy heroinistát vagy terjesztőt és egy olyat, aki első marihuánás cigarettáját próbálta ki, nem lehet egy kalap alá venni.’
A rendőrtisztek szerint a társadalom drogfogyasztókkal szembeni ellenérzését csak növelik a rosszul tálalt információk, sokan "büdös, gonosz bestiának, pestisesnek" látják a kábítószerezőket. Hiteles tájékoztatásra volna szükség, fel kellene tárni a szenvedélybetegség okait, következményeit. "Kevesen merik kimondani, hogy a drog jó, hiszen nem véletlenül fogyasztják a világban több millióan. Természetesen a következmények pokoliak, de nem sikeres a megközelítés, ha innen indulunk" - fogalmazott Fehér Zoltán. - Sokan vagyunk, akik az elmondottak szellemében gondolkozunk a drogosokról, hogy esélyt adjunk nekik, s ne a börtönök felé lökjük őket - kommentálta nyilatkozatát lapunknak Csendes László.”

Nehéz-Posony Márton: „Az agora hősei” (Népszabadság, 2003. május 9.) címmel írta meg véleményét a 2003-as, ellentüntetők fenyegetése miatt félbeszakított Kendermag-rendezvény után.
http://www.nol.hu/cikk/109648/
„Milyen rendőrség az, amelyik nem tudja szavatolni az alkotmányos jogukkal élők biztonságát? Amelyik képtelen elérni, hogy mindenki kifejthesse a véleményét, ehelyett megfutamodik egy feldühödött tömeg előtt."
"...ez a rendőrség nem ismeri a köztársaság hatályos törvényeit. Van ezek között egy (általa is) viszonylag sűrűn hivatkozott darab, Btk.-nak hívják, és vannak benne a rendszerváltozás óta gyakorlatilag változatlan paragrafusok. Az egyik ilyen a 228/A. sorszámot kapta, amikor a gyülekezési jogról szóló 1989-es törvény beiktatta a Btk.-ba. Így hangzik: "Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A konkrét esetre vonatkoztatva: ha az előre bejelentett, minden tekintetben törvényes rendezvényt azért nem sikerül megtartani, mert egyesek ezt kavicsdobálással akadályozzák, akkor ez a Btk. idézett szakaszába ütköző bűncselekmény. (Az 1989-es törvénymódosítás valamilyen okból a hivatali bűncselekmények között helyezte el ezt a bűncselekményt, azok között tehát, amelyeket főszabályként csak hivatalos személy követhet el. Más kérdés, hogy a törvény miniszteri indokolása kifejezetten kiemeli, hogy az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértésének bűntettét bárki elkövetheti.)
A rendőrségnek az erőtlen felszólítások és látszatintézkedések helyett bizony erélyesen fel kellett volna lépnie azokkal szemben, akik a gyülekezési jog törvényes gyakorlását akadályozták. Nem vagyok híve annak, hogy a rendőrség automatikusan fellépjen azok ellen, akik gyülekezési jogukat spontán (előzetes bejelentés nélkül) gyakorolják, de ha van olyan eset, amikor indokolt a fellépés, akkor ez volt az. A "polgári" körösök akciója ugyanis nem a gyülekezési jog gyakorlása volt, hanem visszaélés a joggal.”

Váncsa István „Füvescikkében” http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0318&article=2003-0505-1041-09AUBQ (Élet és Irodalom, 2003. május 2.) a 2003-as Kendermag-rendezvényre támadó polgári körösökben buzgó szeretet hatalmán merengett el, és történelmi példát is talált.
„Amerikában 1932-ben a borfogyasztás volt tilalmas, és a marihuána volt engedélyezett. Továbbá voltak különféle prohibicionista polgári mozgalmak, melyek tagjai a tévelygő és emiatt szenvedésre ítélt embertársaik iránti szeretettől átitatottan különféle ötletekkel álltak elő arra vonatkozólag, hogyan lehetne az alkoholizmus ördögét az eddiginél is jobban leküzdeni. Javasolták például, hogy az olyan embert, aki egyszer is berúg, tüzes vassal kell megbillogozni, esetleg meg kell tiltani számára a házasodást, de persze kasztrálni volna a legjobb. Felmerült az a gondolat is, hogy a részeget köztereken felállított, palack formájú ketrecbe kell zárni, az Aleut-szigeteken létesítendő koncentrációs táborba kell internálni, továbbá ki kell végezni, de nemcsak őt, hanem az ivadékait is negyedíziglen. Ehhez, persze, utódokat kell nemzenie, tehát kiherélését nem célszerű elkapkodni, továbbá az utódainak is utódokat kell nemzeniük, vagyis csak akkor szabad kivégezni őket, amikor a következő - szintén továbbszaporítandó, majd kivégzendő - nemzedék már előállt. A legeslegjobb ötlet pedig az volt, hogy a részeget nyelvénél fogva akasszák egy repülőgépre, majd az egész országot repüljék vele körül. A szeretet hatalma az a nagy és csodálatos erő, amitől ennyire találékonyak leszünk.”

Drogszabályozás: nincs szakmai ellenérv - Topolánszky Ákos szerint a "fenyegetettség korában" is nőtt a kábítószer elfogadottsága a fiatalok körében (Népszabadság, 2002. december 7.)
http://www.nol.hu/cikk/89991/
Az Orbán-kormány idején kinevezett köztisztviselő, aki a 2002-es kormányváltás után is – posztja megpályáztatásáig - folytatta széles körben elismert munkáját, az Orbán-kormány idején hozott szigorító intézkedésekről nyilatkozta:
„Nemzetközi tapasztalatok sora bizonyítja, a kábítószer-problémát nem lehet politikai megfontolások szabta keretek között kezelni.
Meggyőződésem, hogy szakmailag szükséges a drogszigor enyhítése, az eddigi büntetőjogi szabályozás felülvizsgálata, és hogy a politikai szempontokat a szakmaiak elé helyező kommunikáció jelen esetben többet ártott az ügynek, mint amennyit használt. Elterelte a figyelmet arról, hogy a ma hatályos szabályozás egyes elemei értelmetlenül szigorú retorziókat tartalmaznak, vagy nem életszerű helyzeteket szabályoznak. Nem véletlen, hogy egyes tényállásokat belülről opponált az igazságszolgáltatás rendszere: a rendőrök, az ügyészek és a bírák sem vesznek, vettek figyelembe bizonyos rendelkezéseket, mert azok a gyakorlatban alkalmazhatatlanok.”
„Egyetlen hitelesnek tartott felmérés nem támasztja alá azt a nézetet, hogy Magyarországon az iskolai környezetre jellemző volna a beetetés vagy a kábítószer-értékesítés. Mint ahogy azt a feltételezést sem igazolja az élet, hogy az iskola lenne az a hely, ahol a fiatalok először kerülnek kapcsolatba a droggal, ezért a szigor enyhítésének hatására az oktatási intézményeket az eddiginél nagyobb számban környékeznék majd meg a dílerek. Adataink szerint az első drogadagot a fiatalok közel 70 százaléka baráti társaságban, osztálytársakkal, ismerősökkel közös bulikon, szórakozóhelyen vagy az utcán fogyasztja el. Összesen 1 százalék körüli azoknak a száma, akik ezt az iskolában teszik. Tízből kilencen marihuánát vagy hasist fogyasztanak, és közülük is csak minden tizedik válik rendszeres fogyasztóvá. A nyilvános szórakozóhelyeken sem jellemző a "beetetés veszélye", mint ahogyan a feltételezések alapján sokan gondolják. Az esetek többségében a fiatalok nem üzletelnek a kábítószerrel. Összeadják a pénzt, és valaki, nyilván akinek megvannak hozzá a kapcsolatai, beszerzi a bulira a szükséges mennyiségű anyagot. A hatályos büntetőjogi szabályozás értelmében dílerként kellene kezelni azt a fiatalt, aki megvásárolja, és a többieknek átadja a kábítószert. Pedig könnyen belátható, hogy az illető nem kereskedő, nem üzletelni akar a tiltott szerrel. Akár a véletlenen is múlhat, hogy egy adott napon éppen ki hozza a bulira az anyagot.”

Dr. Funk Sándor: A marihuánaparadoxon (Népszabadság, 2002. május 29.)
http://www.nol.hu/cikk/64119/
„...az elrettentésen alapuló törvénynek nincs elégséges erkölcsi alapja, amíg nincsenek meg a gyógyítás megfelelő feltételei, több rehabilitációs férőhely, nem látogatható kórházi osztályok, ahol a jelentkező drogbetegek felvétele, ismételt és ismételt felvétele nem ütközne akadályba, s ahol a jelentősen megemelt gyógyszerkeretet kizárólag szakmai szempontok szerint tölthetnénk ki.
Tapasztalataink szerint sem a marihuána-, sem a speedfogyasztók (és -függők) nem kezeltetik, mert nem tartják (érzik) betegnek magukat. Ha ez a szigorú törvényi szabályozás a drogfogyasztás mostani alakulása mellett érvényben marad, hamarosan kiéleződhet a marihuánaparadoxon: "túl sok a fogyasztó ahhoz, hogy mindegyikük ellen eljárást indítsanak, viszont túl szigorú a törvény ahhoz, hogy ezt ne tegyék."
Most is csak azzal zárhatom a cikkemet, amivel tavaly: "A drogkérdést nem tudjuk megoldani: azzal együtt kell élnünk. Minél kevesebb áldozattal tegyük ezt!"”