A sikerember évtizede

Ezúttal nincs mód részletesen felidézni, hogy az ezredforduló táján milyen pénzügyekbe bonyolódott a Gyermekrák Alapítvány, az viszont tény: kezdetben jogosulatlanul gyűjtött egyszázalékos felajánlásokat az adófizetőktől. Már akkor is százmilliós volt a tét.

Ma sem világos, hogyan történhetett, de a szabálytalanul gyűjtött pénz egy részét az APEH átutalta az alapítvány számlájára, majd sikertelenül próbálta visszaszerezni azt. Dizseri Tamás, a Bethesda Gyermekkórház időközben elhunyt főigazgatója akkoriban úgy vélekedett:

- Lehet, hogy a Gyermekrák Alapítvány a magyar egészségügy történetének egyik legsötétebb fejezetét írja. És lehet, hogy a vitathatatlanul nemes célok ellenére nem más ez, mint "szeretetbiznisz", azaz gazdasági célú visszaélés mások jóérzésével, segítőkészségével.

Az alapítvány honlapján közzétett fotók (is) arról tanúskodnak, hogy nem mindenki osztotta (és osztja) Dizseri Tamás aggodalmait. A felvételek azt is bizonyítják, hogy Balogh István, a kuratórium elnöke (aki saját közlése szerint 1997-ben felhagyott hivatásával, és azóta minden idejét a rászorulók segítésére fordítja) fontosnak tartja a jó kapcsolatokat a politikai elittel: az alapítvány vezetője a fényképeken hol egy államtitkár, hol egy nagykövet, hol egy miniszter társaságában szerepel.

A szervezet azonban a médiában és a hirdetési piacon is támogatókra talált. Balogh István egyik nyilatkozatában elmondta, hogy kampányuk költségvetése listaáron 300-400 millió forint körül mozgott volna, de az az összeg, amit fizetniük kellett, ennek a töredéke volt.

A Gyermekrák Alapítvány az ország egyik legismertebb civil szerveződésévé vált, de erős túlzás lenne azt állítani, hogy tevékenysége a kívülálló számára is könnyen nyomon követhető. Nehéz átlátni például, hol tart a gyermekkórház ügye. A rákos gyerekek gyógyítására hivatott új kórház felépítését az alapítvány "fő célkitűzésének" tekinti. 1998 őszén azt lehetett olvasni, hogy Balogh István néhány hónap leforgása alatt összeszedett 2,5 milliárd forintot a kórházra, amely a tervek szerint 2001 január elsejétől már fogadhatja a beteg gyerekeket. A fővárosi önkormányzat kilátásba helyezte, hogy egy értékes budai ingatlant kedvezményes áron az alapítványnak ad - feltéve, ha a Gyermekrák Alapítvány bemutatja a milliárdos összegről szóló bankgaranciát és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyetértését.

A tranzakció meghiúsult. Balogh István elismerte, hogy az alapítvány számláján nincsenek milliárdok: az általa megnevezett befektető tulajdonképpen csak annyit vállalt, hogy finanszírozási tervet készít és felkutatja a támogatókat, szervezi a kivitelezést. Aztán kiderült, hogy a "befektető cég" vezetői többszörös szélhámosok, akik nem sokkal később elhagyták Magyarországot. A kudarc nem szegte Balogh István kedvét. Még 2000 végén is úgy nyilatkozott, hogy 2002-re elkészülhet a kórház. Igaz, a költségeket ekkortájt már 4,5 milliárd forintra becsülte. Kórház azonban még mindig nincs, és egyelőre az sem látszik, hogy mikor lesz...

Bár a szakma vegyes érzelmekkel figyeli ténykedését, tagadhatatlan, hogy a Gyermekrák Alapítványnak az orvosok körében is vannak elkötelezett hívei. Közéjük tartozik például Papp András, a Szent Rókus Kórház budagyöngyei intézményének főorvosa. Miután a sajtó a közelmúltban ismét foglalkozni kezdett az alapítvány pénzügyeivel, Papp doktor szükségét érezte annak, hogy levélben fejezze ki megdöbbenését a támadások miatt. Közölte, hogy az általa vezetett osztály az évek során 10 millió forint értékben kapott adományt a Gyermekrák Alapítványtól: az alapítvány működését korrektnek és nyitottnak minősítette.

Őszinteségét nincs okunk kétségbe vonni, de kiegészítésként annyit el lehet mondani, hogy Papp András neve a Gyermekrák Alapítvány védnökei és elnöki tanácsadói között is megtalálható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.