2012: magyar tételek

Összesen 461 millió 854 ezer forintból fedezte a 2012-es Európa-bajnokság megrendezéséért benyújtott pályamunka költségeit az Eb 2012 Kft., ha valamennyi folyamatban lévő kintlévőségét és tartozását rendezte - tájékoztatott Gyárfás Tamás, a pályázati bizottság vezetője.

Tekintettel arra, hogy az MLSZ és a Horvát Labdarúgó Szövetség a feltételeket fele-fele arányban biztosította, a magyar fél összköltsége 230 millió 927 forint.

Az Eb 2012 Kft. 101 millió 200 ezer forint állami támogatást kapott. A jelentkezés első szakaszában az effajta dotáció 68 millió forint volt, majd - mivel az UEFA a rendező kijelöléséről szóló végső döntést 2006. december 8-ról 2007. április 18-ra módosította, ennek nyomán a pályázóknak további kötelezettségeknek kellett eleget tenniük - az állam további 33 millió 200 ezer forintot juttatott a célra. A különbözetet az Eb 2012 Kft. egyéb bevételekből fedezte.

Miután a horvát partner maradéktalanul kifizeti a gazdasági társaságnak a rá eső részt, az MLSZ 155 millió 750 ezer forinttal gazdagodik, ugyanis az Eb 2012 Kft. haszna a magyar szövetséget illeti.

Négy évvel korábban az MLSZ egyedül pályázott a 2008-as Eb házigazdai tisztére. Annak a projektnek a költsége 425 millió forint volt, az összeg java részét az állam biztosította - közölte Gyárfás.

Mint köztudomású: a 2012-es kontinenstornát Ukrajna és Lengyelország látja vendégül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.