- Parlamenti felszólalása elég radikális volt. Azt látja-e a bronzkatona körüli konflkitusban, hogy az orosz külpolitika egyre agresszívebbé válik?

- Csak remélni tudom, hogy nem ez a helyzet, mivel az utóbbi időben túl sok jel utal rá Grúziától Azerbajdzsánon át Moldováig, Ukrajnáig, legutóbb pedig Észtországig. Az oroszok - egyébként érthetően - úgy érzik, hogy a nyersanyagkonjunktúra miatt felértékelődtek, s ebből adódóan nyílt beavatkozásra vetemednek. Az mégiscsak arcátlanság, hogy Tallinnba érkezve küldöttségük az észt kormány lemondását követeli, Moszkvában pedig ostrom alá kerülhet az ottani ész nagykövetség.

- Mit tehet az EU? Az észtek szerint meg kellene fontolni a jövő heti, EU-orosz csúcs lemondását, ám a soros német elnökség nem vevő erre.

- Ez nagyon nehéz kérdés, mind a két irányban lehet érveket felsorakoztatni. Szerencsére nem vagyok a németek helyében, hogy ezt eldöntsem. Az EU-ban az az irányadó álláspont, hogy amíg lehet tárgyalni, tárgyaljunk. Másfelől azonban az uniónak ebben a helyzetben ki kell nyilvánítania a feltétlen szolidaritását az észtekkel. Nem gondolom egyébként, hogy Tallinn megvétózza a csúcsot.

- A huszonheteknek már pusztán amiatt az észtek mellett lenne a helyük, hogy uniós tagállamról van szó, vagy inkább az indokolja a szolidaritást, hogy az EU véleménye szerint Tallinnak van igaza?

- El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor a tagállamok nem állnak a társuk mellé, mert azt gondolják, nem neki van igaza. Itt azonban nem ez a helyzet.

- Mit érhet el az EU végső soron? Egyperces európai parlamenti felszólalások aligha ingatják meg Oroszországot. Ráadásul a csúcshoz is inkább az európaiak fűznek várakozásokat.

- Én sem gondolom, hogy majd attól fújnak visszavonulót, hogy én arról beszéltem, fasiszta állam módjára viselkednek, és lejáratják az antifasizmust. De azt gondolom: számít majd a hangulat, ami az Európai Unióban kialakult.