Újabb autóreklámozó cég ellen indult rendőrségi vizsgálat

Sikkasztás bűntettében indított eljárást a rendőrség egy, az Il Ferróhoz hasonlóan autóreklámmal foglalkozó cég, a váci telephelyű Mobil Reklám Hungária Kft. ellen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

 

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy több feljelentés alapján indult meg a vizsgálódás a tavaly szeptemberben alakult cég ellen. A rendőrség szerdán házkutatást tartott a kft. váci telephelyén, ennek során nagy mennyiségű könyvelési anyagot foglaltak le, ezeket szakértők vizsgálják majd.

Eddig annyit lehet tudni, hogy a cég 180 ezer forint befizetése és az autón elhelyezett reklámok ellenében különféle szerződéseket kötött hozzávetőleg 300-400 ügyfelével, ám a visszafizetések akadoztak, s az utóbbi hetekben már több esetben el is maradtak. A rendőrség a kft. miskolci telephelyén is vizsgálódott, a budapesti IV. kerületi irodájukat is felkereste, ám sehol nem találtak illetékes nyilatkozót, aki információkkal szolgálhatott volna.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást az ugyancsak autóreklámmal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyében is.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.