Rendőrségi "színesfémvadászat" Hajdú-Biharban

Akár telephelybezárás és több százezer forintos nagyságrendű bírság lehet a következménye annak a "színesfémvadászatnak", amelyet a debreceni rendőrkapitányság szervezett a napokban Hajdú-Biharban.

Sóvágó Sándor kapitányságvezető tájékoztatása szerint az akcióban - amelyben részt vettek a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség, a környezetvédelmi és vízügyi főfelügyelőség, az APEH, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai is - összesen 21 hulladék-telephelyet ellenőriztek abból a szempontból, hogy vannak-e ott bűncselekményből származó színesfém hulladékok, a vállalkozások szerepelnek-e a nyilvántartásban, veszélyes hulladékot vásárolnak-e föl a telephelyen, azokat megfelelő körülmények között tárolják-e, vagy dolgoznak-e feketemunkások a telephelyen.

A kapitányságvezető elmondta: az akció során lefoglaltak 140 kilogramm vörösrézkábelt, amely valószínűleg bűncselekmény elkövetéséből származik, s eljárást indítottak a hulladék nem megfelelő dokumentálása, továbbá más nyilvántartások, engedélyek hiánya miatt. Az ellenőrzés során 84 ember igazoltattak, 16 esetben figyelmeztettek kisebb fokú szabálytalanságok miatt, két munkagép munkáját pedig leállították, mert azok üzemeltetése veszélyeztette a dolgozók testi épségét. Az APEH - feketemunka miatt - egy személy esetében intézkedett.

Sóvágó Sándor hozzátette: telephelybezárás és nagyobb összegű, százezres bírságok kiszabása sem kizárt, ha az ellenőrzések során indult vizsgálatokat lezárják.

Debrecen

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.