A bíróság azonban rendhagyó módon úgy rendelkezett, hogy az alperes pernyertessége ellenére is maga viseli a költségeit, mivel a perre okot adott.

A meglehetősen különös per abszurditását még nyilvánvalóbbá teszi, ha felelevenítjük az előzményeket.
Gyurcsány Ferenc – a kormányszóvivői iroda bejelentése szerint – 2006. október 25-én három jogászprofesszort – Ádám Antalt, Bán Tamást és Tölgyessy Pétert – kért fel a kétharmados parlamenti többséget igénylő gyülekezési törvény módosításának előkészítésére.

A Népszava 2006. december 11-i számában hírt adott arról, hogy befejezte munkáját a „jogi szaktekintélyekből álló testület”, amely több változtatási javaslatot dolgozott ki a gyülekezési törvény módosítására: „Információink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előtt van a gyülekezési törvény módosítására kidolgozott javaslat, amelyet nemrég állított össze az ezzel megbízott jogtudósokból álló testület. (…) A bizottság – amelynek 30 napja volt a javaslatok megtételére – a munka végére másik két szakértővel, köztük Halmai Gábor alkotmányjogásszal egészült ki. Mindössze annyit lehet tudni, hogy a tervezetről konszenzus alakult ki a jogtudósok között” – szólt a Népszava tudósítása (Kész tervek a gyülekezési szabályokra, Népszava, 2006. december 11.). A hírszerző.hu internetes portál ugyanezen a napon hasonló értesülést közölt.

A TASZ a sajtóhírekre hivatkozva 2006. december 13-i adatigénylő levelében kérte a miniszterelnöktől az „elkészült” szakmai javaslat kiadását.

A Miniszterelnöki Titkárságról – „A Kormányfő megbízásából” – 2007 januárjában érkezett meg a kért információ kiadását megtagadó levél. Ebből idéznék: „A közismert alkotmányjogászokból álló szakértői bizottság a gyülekezési jogról szóló 1990. évi törvény (sic!) hatályos rendelkezéseinek vizsgálatát valóban elvégezte, és kialakított álláspontját Miniszterelnök Úr részére átadta. (…) Tájékoztatom, hogy a bizottság gyülekezési törvénnyel kapcsolatos szakmai álláspontja a kormány hatáskörébe tartozó döntés megalapozását szolgálta, így az jelenleg nem nyilvános.” Az adatkezelő miniszterelnök jognyilatkozata tehát szemernyi kétséget sem hagyott a decemberi sajtóhírek megalapozottsága felől: elismerte, hogy a „szakértői bizottság” befejezte a munkáját és „szakmai álláspontját” a miniszterelnöknek adta át, aki ettől kezdve az irat vonatkozásában adatkezelőnek minősül.

Volt már példa rá, hogy megkeresésünkre az adott szerv azt közölte: a kért információ nem létezik. A Köztársaság Miniszterelnöke nem ezt tette.

A perindítással egyidőben látott napvilágot a 1105/2006.(XI.6.) Korm.-határozattal létrehozott kormánybizottság, az úgynevezett Gönczöl-bizottság jelentése. A Gönczöl-bizottság részletes jelentésének 74. oldalán a következőket olvashatjuk: „Lényegében hasonló szellemben készítette elő a törvény módosítására vonatkozó javaslatait a miniszterelnök által felkért külső szakemberekből (Ádám Antal, Bán Tamás, Tölgyessy Péter) álló testület is.” A kormánybizottság olyannyira hitt a „testület” módosítási javaslatainak létezésében, hogy saját jelentésében még idézett is belőlük („A módosítási javaslat fontosabb elemei a következők: (...) ”).

Az MTI és a www.mszp.hu 2007. február 28-án részletesen ismertette Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök Szili Katalin házelnökhöz címzett levelét a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban: „Gyurcsány Ferenc a levélben felsorolja a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoport azon javaslatait, amelyeket a legfontosabbnak tart. (…) Gyurcsány Ferenc válaszlevelében kitért arra is: a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoport jelentése megerősítette abban a véleményében, hogy a demokratikus intézményeket fenyegető veszélyek kialakulásában nem a törvény hiányosságai játsszák a döntő szerepet, hanem a demokratikus választások eredményébe beletörődni nem tudó, a kormány idő előtti távozásának kierőszakolását célul kitűző politikai erők által szított érzelmi-utcai politizálás.” Az első tárgyalási nap előtt két héttel tehát még maga az alperes is tényként kezelte a „szakértői csoport jelentésének” (azaz: a per tárgyának) létezését, és az ex-fideszes alkotmányozó atya, Tölgyessy Péter „felemelésével” – nem is túl burkoltan – revolverezte a kordonbontáson frissen átesett politikai ellenfelét.

Az első tárgyalási napot 2007. március 13-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság, csakhogy egy bombariadó miatt az összes aznapi tárgyalást elhalasztották. Az alperesi ellenkérelem így az ünnepet követően, március 20-án landolt a bíróság kezelő irodáján. Az alperesi beadvány legnagyobb megdöbbenésünkre nem kevesebbet állított, minthogy egyáltalán nem jött létre bizottság, így értelemszerűen „szakmai álláspontról” sem beszélhetünk, az esetleges szakvéleményeket pedig nem az alperes kapta meg.

A tárgyaláson felhívtam az alperesi oldal figyelmét arra, hogy az ellenkérelemben és a hozzá 5. sorszám alatt csatolt megtagadó nyilatkozatban szereplő állítások kölcsönösen kizárják egymást. A másik fél erre úgy reagált, hogy a TASZ tévedett, és megalapozatlanul lépett fel, amikor kósza sajtóhírekre hagyatkozva bírósághoz fordult, s egyébként sem minden „bizottság”, amit annak hívnak. A második tárgyalási napon tanúként meghallgatott Tölgyessy Péter, valamint az illetékes minisztériumi főosztályvezető egybehangzóan megerősítették: „bizottság” nem alakult, azt Tölgyessy nem vezette és szó sem volt konszenzusos álláspontról a jogtudósok között.

Az ügy persze önmagában nem túl jelentős. A helyzet annál súlyosabb. A pervesztes TASZ nem tett egyebet, mint bízott a kormányfő megbízásából íródott jognyilatkozat valóságtartalmában. Hiba volt.

A koreográfia ismerős: a kommunikátor a szavaknak az eredeti értelmükkel szöges ellentétben álló jelentést tulajdonít, miközben rezzenéstelen arccal ignorálja a tegnapi és mai közlései között feszülő ellentmondás feloldását. Ezt a módszert jobb időkben, jobb helyeken gátlástalanságnak, a mai Magyarországon kormányzati kommunikációnak nevezik.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője