Ragaszkodik Gergényihez Kondorosi

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerint egyértelmű, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányra szükség van a jelenlegi posztján. Kondorosi Ferenc a Nap-kelte műsorában elmondta azt is, hogy egyelőre nem találták meg a rendészeti szakállamtitkár utódját.

"Nincs erről szó", "a tárca ilyesmiről nem tud, nincs ilyen terv napirenden", "nincs ilyen kérelme Gergényi úrnak, és mi nem tervezzük a nyugdíjaztatását", "egyértelmű, hogy szükség van rá azon a poszton" - ezekkel a szavakkal kívánta cáfolni Kondorosi Ferenc a budapesti rendőrfőkapitány távozásának a hírét újságírói kérdésekre.

A Magyar Nemzet keddi számában ugyanakkor az áll: "egy korábbi megegyezés alapján távozik most Gergényi Péter budapesti főkapitány". A lap szerint ezt Gál Zoltán, a parlament honvédelmi és rendészeti  bizottságának szocialista tagja közölte az Origo hírportállal.

A távirati iroda kedden, magukat megnevezni nem kívánó közigazgatási vezetőkre hivatkozva közölte: várhatóan július 1-jével távozik posztjáról Gergényi Péter. A rendőrfőkapitány az ügyben mindeddig nem nyilatkozott.

Kondorosi Ferenc újságírói kérdésre azt is elmondta: egyelőre nem választották ki a május 15-ei hatállyal távozó Jenei Zoltán rendészeti szakállamtitkár utódát. "Egy nagyon sokoldalúan felkészült, komoly jogi tapasztalatokkal rendelkező vezetőre van szükség" - fogalmazott. Mint mondta, "még nem dőlt el a kérdés". Hozzátette: ha május 15-éig nem találják meg az új szakállamtitkárt, akkor majd "megoldják a helyettesítést".

"Nem állítom, hogy 15-ére nem lesz ilyen vezető", vannak már konkrét jelöltek - fűzte hozzá ugyanakkor az államtitkár. A szaktárca április 21-én jelentette be, hogy távozik posztjáról Jenei Zoltán.

A Nap-kelte következő vendégeként Ignácz István, Pest megye rendőrfőkapitánya nem kívánt Gergényi Péter utódlásának ügyével foglalkozni. Arra a kérdésre, "mit fizet", ha nem kérdezik meg tőle, akar-e budapesti rendőrfőkapitány lenni, azt válaszolta: sokat, jelezve ezzel, hogy nem szívesen válaszolna egy ilyen felvetésre. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.