A szerző a Magyar Szakképzési Társaság főtitkára

A tankötelezettség 18 éves korig tart, a szakképző iskolákban a tankötelezettség idején a kilencedik osztálytól kezdve a különböző iskolatípusokban lehetőségünk van pályaorientációra, szakmacsoportos alapozásra. Az iskolák kellő rugalmassággal készíthetik el helyi tanterveiket. A szakmai képzésükbe beszámíthatják a szakmai alapozás tartalmát és idejét. Tanterveiket modulárisan építhetik fel, rugalmasan alkalmazkodva a gazdaság változó igényeihez. A Nemzeti fejlesztési terv keretében a szakma a gazdaság szereplőinek aktív közreműködésével új Országos Képzési Jegyzéket dolgozott ki, amelyben a tananyagok modulárisan épülnek fel, és a szakmák igényeinek megfelelően korszerű tartalmakat hordoznak. Kísérleti bevezetésük ebben a tanévben elkezdődött, és 2008 szeptemberétől már teljes körben e szerint kezdődik a képzés minden szakképző iskolában.

A szerző azt írja, hogy "a közoktatás nem ismerheti és nem követheti a gazdaság gyors változásait". Az iskolarendszerű szakképzés - amely a közoktatás része - valóban nem képes a gazdaság gyorsan változó igényeit kielégíteni, de nem is ez a dolga! A szakképző iskolákba beiratkozó 14 éves gyerekek képességeit, személyiségét kell fejleszteni, és képessé tenni őket az élethosszig tartó tanulásra, a folyamatos képzésre, a szakmai megújulásra, szükség esetén a szakmaváltásra. A képzés során természetesen figyelembe kell venni a gazdaság igényeit, de az iskola a világ egyetlen országában sem tud munkahelyre kész szakembert képezni. És mégsem veszi sehol sem kezébe a gazdaság a szakképzést! Igaz, hogy számos országban nagyobb beleszólásuk van a szakképzésbe a kamaráknak, de nagyobb is a tekintélyük, mint nálunk. Az állam nem vonulhat ki a szakképzésből. Kötelessége az adófizetők pénzéből a fiatalok szakképesítéshez jutását finanszírozni. A gazdaság szereplőitől ez nem várható el, bár persze ők is támogathatják a szakképzést, hozzájárulhatnak költségeihez.

A gazdaság szereplői nincsenek felkészülve az iskolarendszerű szakképzésre, nem is ez a feladatuk, ők azt a pluszt tudják megadni a fiataloknak, ami az adott munkahelyen a munkakör betöltéséhez szükséges.

Németországban, ahol hagyományosan a legszorosabb a kapcsolat a gazdaság és a szakképzés között, napjainkban a tanulóknak már csak kb. 30 százaléka vesz részt a duális képzésben, a többi tanuló szakmai képzését az állam finanszírozza, vagy más forrásból fedezik. Pedig a tankötelezettség Németországban csak 16 éves korig tart.

A szakképző iskolákban az általános képzéssel párhuzamosan kell a szakmacsoportos alapozást folytatni, ami felkészíti a tanulókat a megalapozott szakmaválasztásra. Az alapozó képzés elméleti és gyakorlati része gazdag módszertani változatosságával az alapkompetenciák (szövegértés, matematikai készségek) fejlesztésével sikeresebbé teheti a tanulók iskolai előmenetelét a közismereti tantárgyakban is.

Egyetértek Kovács Gézával abban, hogy szakképzőiskola-hálózatunk szétaprózott, és gazdaságtalanul működik, ebben a formában meg kell szüntetni. Az iskolák együttműködésén alapuló szakképző központokat kell létrehozni, melyekben az iskolák közösen alakítják ki és működtetik a költséges gyakorlati oktatóhelyeket (műhelyeket, laboratóriumokat). Így a rendszer sokkal hatékonyabban működtethető. E munkálatok már az elmúlt két évben megkezdődtek, ezt folytatni kell, de nem úgy, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező és sikeres iskolarendszerű szakképzésünket felszámoljuk. Ez túl nagy ár lenne a gazdaságosságért és a hangzatos szólamokért.

A teendő világos és egyértelmű: képezzen az iskola, a gazdaság szereplői pedig segítsék tanácsaikkal és anyagilag az iskolákat, hogy azokból a világra nyitott, ismereteik folyamatos megújítására képes, jól használható szakmai alapismeretekkel rendelkező fiatalok kerüljenek ki.