Cheney sürgetni ment Bagdadba

Előre be nem jelentett látogatást tett Bagdadban Dick Cheney. Az amerikai alelnök a háború kezdete óta most másodszor utazott Irakba, ahol tegnap találkozott Nuri al-Maliki kormányfővel, Dzsalal Talabani elnökkel és az amerikai erők élén álló David Petraeus tábornokkal. A CNN szerint az alelnök kíséretének egyik magas rangú tagja így foglalta össze a látogatás mondanivalóját: - El kell végeznünk a munkát. A meccs elkezdődött, most kell teljesíteni.

Az amerikaiakat felbosszantotta, hogy az iraki parlament két hónapos nyári szünetre készül. Ezt a kongresszusban is bírálták, mondván, nincs idő erre éppen most, amikor mindenki a bagdadi biztonsági terv kimenetelét figyeli, és az Egyesült Államokban éles vita folyik a csapatkivonásról. Cheney azt kérte Malikitől, hogy a parlament mielőbb, még a szünet előtt hozza meg az olajbevételek megosztásáról szóló törvényt. A kormányfő helyzetét nehezíti, hogy az élesen Amerika-ellenes hitszónok, Muktada asz-Szadr pártja kilépett a koalícióból, és a hét elején a legnagyobb szunnita blokk is ezzel fenyegetőzött.

A tegnapi találkozó után Cheney és Maliki is "termékeny megbeszélésekről" számolt be, ám konkrétumokról nem esett szó. Az alelnök Irakból az Egyesült Arab Emirátusokba, Szaúd-Arábiába, Egyiptomba és Jordániába utazik. A térség szunnita többségű országai nagyon aggódnak, hogy az iraki felekezeti ellentétek az egész régióra átterjedhetnek.

Az iraki biztonsági helyzetre jellemző, hogy a Zöld zónának nevezett, magas fallal körülvett kormányzati negyedben Cheney látogatása alatt is robbanás hallatszott. Az alelnök útja előtt jelentették be, hogy a héten 35 ezer amerikai katonát értesítenek küszöbönálló iraki bevetéséről. A Pentagon ősz elejére ígéri az első érdemi összegzést arról, mennyire volt sikeres a George W. Bush elnök által januárban bejelentett létszámnöveléssel járó bagdadi biztonsági terv.

Tegnap autóba rejtett pokolgép ölt meg tizennégy embert Irbilben. Az északi kurd régió fővárosába vezető egyik országúton ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak négy iraki újságírót.

Az ország más részein öszszecsapások voltak az amerikaiak által támogatott iraki kormányerők és az ellenálló csoportok között. Amerikai jelentés szerint az elmúlt napokban tizennyolc, terrorizmussal gyanúsított személyt vettek őrizetbe.

Hatan készültek megrohamozni Fort Dixet

Philadelphiában és New Jerseyben őrizetbe vettek hat fiatal mohamedán férfit, akik Fort Dix ellen terveztek támadást. A New Jerseyben lévő támaszponton több ezer katona állomásozik. Az FBI több mint egy évig figyelte a csoportot, amelybe sikerült beépíteni egy informátort. A vádlottak közül csupán egy amerikai állampolgár, többen illegálisan tartózkodtak az Egyesült Államokban. Négyen a volt Jugoszláviából származnak, egy török, egy pedig jordániai. Azon buktak le, hogy egy üzletben másoltatták át a kiképzésükről készített videofelvételt kazettáról DVD-re. Az FBI ügynöke volt az a "fegyverkereskedő" is, akitől a tervezett akcióhoz automata fegyvereket és rakéta-gránátvetőket akartak vásárolni.

David Petraeus tábornok fogadja Dick Cheney alelnököt a bagdadi repülõtéren
David Petraeus tábornok fogadja Dick Cheney alelnököt a bagdadi repülõtéren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.