Gergényi feje nem alku tárgya

Tagadta Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek azt a lapunkban is ismertetett értesülését, amely szerint pártja attól tette függővé a kétharmados szavazattöbbséggel módosítható rendőrségi törvény tervezett változtatásainak jóváhagyását, ha a nyár közepén távozik posztjáról Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya.

– Mi annál komolyabb párt vagyunk, mint hogy egy ilyen „kérdést” feltételül szabjunk – fogalmazott Lázár, hozzátéve, hogy egy szerintük alkalmatlan rendőri vezető távozása természetesen fölgyorsíthatja és megkönnyítheti a tárgyalásokat.

A hír hallatán – még kedden –Jármy Tibor, a BRFK szóvivője azt mondta: Gergényi tábornok pletykákkal nem foglalkozik. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán azt mondta: nincs napirenden Gergényi nyugdíjazási kérelme, nem folytat vele háttértárgyalásokat a távozásáról, és munkatársait sem kérte fel efféle megbeszélésekre.

Emlékeztetőül: az őszi zavargásokat követően (állítólag döntően a rendőrséget ért sorozatos politikai támadások hatására) Gergényi kérte a nyugdíjazását. A kormányfő azonban nem engedte el a tábornokot, aki bár nyugdíjjogosult, egy korábbi miniszteri döntés értelmében még 2008. november 20-ig szolgálhat. Azóta a főkapitány nyugdíjazásának kérdése nem került szóba sem a rendőrségen belül, sem a szaktárcánál, vagy a kormányban.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.