Íme egy gyönyörű példa arra, hogyan lehet egy végletesen semmilyen tárgyból, mint amilyen ez az erkély itt, valódi műalkotást varázsolni: csak ember kell hozzá vállas, nem ilyen nyálas, plusz abban az emberben kell lennie egy jó nagy dózis invenciónak és szépérzéknek. Itt mindenből jutott, bőven.

Mert mit is látnánk itt amúgy: randa vakolatot, szomorú rácsokat, meg egy polimer-redőnyt, mindezt, eláruljuk, a város egyik legsivárabb pontján, tehát a Hungária körút és az Egressy út sarkán, egy giz-gazzal, pillepalackkal és kutyaszarral bevetett saroktelken.

De szerencsére nem ezt látjuk. Az alkotó - a redőny mögötti bohém művész-tanya lakója - gondoskodott arról, hogy a tájról ne egy szanaszét aknavetőzött szarajevói külváros jusson a járókelők eszébe, hanem, ha csak egy pillanatra is, de egy színesebb, szebb világ, mint amilyen mondjuk például egy szűk itáliai utca, a két házsor közé kiaggatott ruhákkal, isteni pizza-illattal és riadt tekintetű macskákkal.

Hogy mennyire eredeti kompozíció ez itt, már az anyaghasználat megmutatja. A szerző, mint látszik, kutyaközönséges, érzékelhetően akciós polifoam-fekhelyeket  választott városszépítő kompozíciója elkészítéséhez, vagyis olyan anyagot, amilyet soha, sehol, senki. A polifoam ráadásul üzen is nekünk: felidézi a vidám fürdőzéseket a szőke Tisza partján, a meghitt hangulatú EFOTT-táborokat, ahol a két nem ifjú reprezentánsai végre istenigazából megismerkedhettek egymás anatómiai eltéréseivel, és a krasznahorkai osztálykirándulást, ahol a tábortűznél pont ilyen matracok égtek el csendben.

Ahogy a legtöbbször, most is felhívnánk Olvasóink figyelmét a merész színkezelésre: a kéket és a zöldet ilyen kérlelhetetlenül utoljára a 80-as években tették egymás mellé, főként az S Modell butikok kirakatában - ez is az alkotói eredetiségre utal: a művész mert bátor lenni.

Óvjuk védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg tőlünk.

       

Op-artos erkélydíszítés, 21. század; anyaga: pur-hab