És nem nekrologikusan - de szívből is mondhatom: mestere volt, a "balzacistán" irodalmi szakkifejezést nem is kellett volna "tennem". Mert az ő irodalmi műveltsége is fejjel magasodott ki közöttünk. Nem csak Tocquevillt, Churchillt, Walter Lippmannt tudta értelmezni a tegnap és a ma világ zűrzavarosában. Otthon volt a Faust soraiban, de Camus-ban, Kosztolányiban és József Attilában is.

Persze többet olvasta a New York Timest, mint Arisztophanész komédiáit.

Ha úgy tetszik, akkor éppúgy napi aktualitásokról írt, mint Lüzisztraté "békeharcos" szerzője.

Bandi nem volt azért egy harcos pacifista.

Figyelő volt. Nem csak, mint - szinte utolsó pillanatáig - egy gazdasági hetilap szerkesztőjeként. De az evilágot a történelmi, szociológiai múlt tudós vájáraként úgy tudta oknyomozni a holnapba, mint a mi kis médiánkban talán senki más. Ismétlem: Bandi nem volt egy harcos természet. De azért az, ami tőle hangzott el a rádióban 1956. október 6-án - az "Esemény" idején, azaz Rajk László temetéséről, az a műsor annyira egyedülálló volt - akkoriban is -, hogy ki is rúgták érte.

Próbált még Nagy Imrének is pár tanácsot adni. Aztán hallgathatott éveken át.

Majd a Magyarország című hetilapban csupán csak tőle olvashattunk az akkor se kerek világról. Még ha főleg jóformán szinte csupán sorai között.

Ezért írhatom: Gömöri Endrének gondolkodásában, világlátásban nem is igen kellett rendszert váltania.

Barátok voltunk. Vagy ötven éven át. A Tevere, a Szajna, vagy a Lukács uszoda partján sokszor korholt hiábavaló, szerinte felesleges felháborodásokért. Vagy azért, mert nem kellene még mindig csodálkozni itthon vagy bárhol másutt a világban a különböző rezsimek, a politikai osztályok csúnyaságai, ostobaságai miatt. De ő nem alkudott meg a "Helyzettel". Csak próbálta a helyére tenni. És ha valakinek ebben a mesterségben - legalább havi egyszer "hétvégésen" - Bandinak sikerült. S ebben neki - otthon a tolószékben - csak drága Klárija tudott segíteni. És csak akkor lehetett elemében, ha elemzett.

Mindezért Bandit - szerintem szakmai sorunkban az elsőt - nemcsak az emlékezet tartja majd ébren odaát is. És nem csak a sorok között. Remélem a példája is.