Nagykövetek Magyarország közigazgatásának átláthatóságáért

Nemzetközi munkacsoport alakult 8 fejlett ország nagyköveteinek bevonásával Magyarország közigazgatása átláthatóságának javításáért – jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Budapesten.

Ausztria, az Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Németország Budapestre akkreditált nagyköveteivel, a parlamenti pártok képviselőivel és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnökével folytatott találkozó után tartott sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a munkacsoport megbízást ad a Transparency International-nek, hogy - a régió más országaihoz hasonlóan - Magyarország intézményi helyzetének erős és gyenge pontjairól készítsen tanulmányt. Ez várhatóan az év végéig elkészül.

John Nichols, Nagy-Britannia nagykövete elmondta: nemcsak a multinacionális cégek miatt támogatják a kezdeményezést, hanem azért is, mert egy átlátható gazdaság egyben versenyképes is. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy Magyarország erős, megbízható gazdasági partner lenne, amely helyt tud állni önmagában, de más államokkal együtt is.

John Nichols elmondta: Magyarországnak nem kell egyedül szembenéznie ezekkel a kihívásokkal. Ugyanezeket a témákat az elmúlt 20-30 évben mindegyik általuk képviselt országban megvitatták. Ezért a nagykövetek kormányai tapasztalataik alapján megoldásokat, gyakorlati tanácsokat kívánnak felajánlani, amelyek segítik az átláthatóságot.

Bienerth Gusztáv, az AmCham elnöke kiemelte az információhoz való hozzáférés, a pártfinanszírozás és a közbeszerzés kérdését. Szavai szerint ezek azok a területek egyebek mellett, ahol együttműködésre van szükség a szabályozás átláthatósága érdekében.

Kóka János emlékeztetett arra, hogy a május 6-iki lovasberényi kormányülésen olyan elvi megállapodás született, amely átláthatóbbá tenné a pártfinanszírozást.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.